Átadták a forgalomnak az M7-es új szakaszát

Vágólapra másolva!
Felavatták és átadták a forgalomnak az M7-es autópálya Balatonszárszó és Zamárdi közötti 14 kilométeres szakaszát, a kőröshegyi völgyhíddal együtt. Az új szakasz több mint 70 milliárd forintba került, és a Balaton déli partszakaszát tehermentesíti. Az új szakaszért fizetni kell.
Vágólapra másolva!

A kőröshegyi viadukt majdnem két kilométer hosszú, legmagasabb pontja 88 méter. Az építkezés 3 éve kezdődött, és 40 milliárd forintba került. A völgyhíd 2 hídfőre és 16 pillérre támaszkodik; egyetlen pillérében annyi betonacél van, hogy a huzal Kőröshegytől Budapestig érne. A viadukton kétszer két sávon halad a forgalom; saját biztonsági kamerarendszere és állandó személyzete van. A fel-, illetve lehajtó csomópontokban elektromos jelzőtáblák irányítják a forgalmat.

Várhatóan augusztus második felében újabb szakasszal bővül az M7-es autópálya, amikor átadják a Becsehely-Nagykanizsa között hiányzó 11 kilométeres részt - a teljes szakasz 17 kilométer, a Becsehely-Sormás közötti 6 kilométeres szakaszt tavaly decemberben vehették birtokba a járművek.

A jövő év első felére készül el az M7-es utolsó, 37 kilométer hosszú szakasza Balatonkeresztúr és Nagykanizsa között - onnantól folyamatosan autópályán lehet majd közlekedni Budapesttől egészen a tengerig. A szerdán átadott M7-es Zamárdi-Balatonszárszó közötti 14 kilométer hosszú új szakaszhoz tartozó kőröshegyi völgyhíd biztonsága érdekében az Állami Autópálya Kezelő Zrt. Kőröshegyi Hídmesterséget létesített. A nyáron két fővel, télen, a 24 órás szolgálat ellátása érdekében, hat fővel üzemelő hídmesterség speciális gépparkkal rendelkezik.

Ez a gép ellenőrzi majd a magyarországi autópálya-hálózat összes nagyobb hídját, így a Pentele hidat és a M0 autóút Duna-hídjait is. Az új sztrádaszakaszon a helyszínrajzi adottságok miatt pihenőhelyet nem terveztek, így jelenleg a Balaton déli partja melletti pályarészen nem található üzemanyag-töltő állomás.

Az M7 autópálya új szakasza valamennyi járműkategória részére díjköteles. Matrica-ellenőrzésre ennek megfelelően ezen a szakaszon is folyamatosan számítani kell. Az új szakaszt előreláthatóan 18 órakor vehetik igénybe a közlekedők.

Szeptemberben várható a benzinkúttender

A Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ (KKK) az M7-es autópálya Zamárdi és Balatonkeresztúr közötti szakaszán várhatóan szeptemberben írja ki a közbeszerzési eljárást két benzinkút létesítésére. A versenyeztetés után, a következő balatoni szezonban már működhet majd a két benzinkút.

Az M7-es balatoni szakaszán már megkezdődött a komplex pihenőhelyek kialakítása a 137-es kilométernél, Balatonlellénél és a 167-es kilométernél, Balatonkeresztúrnál, ahol üzemanyag vásárlására is lehetőség lesz.

A KKK jelenleg dolgozik a jogi feltételrendszer megteremtésén, melynek segítségével az üzemanyagtöltő állomások létesítésére és üzemeltetésére irányuló pályázat a lehető leghamarabb kiadható.

Az MTI korábbi híradása szerint az M7-es autópálya néhány éve használható és szerdán átadandó dél-balatoni, mintegy 80 kilométer hosszú szakaszain nem épült még egyetlen benzinkút sem. A KKK a tulajdonosi jogok átvételére vár, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) szerint azonban ez nem feltétele a pályáztatásnak.

Béni Gyöngyi, a NIF szóvivője az MTI-nek korábban elmondta: a benzinkutakat is magába foglaló komplex pihenőhelyek tervezése és ezt követően az alap-infrastruktúra kiépítése a kivitelezés során már megtörtént az M7-esen. Tudomása szerint nincs szükség a tulajdonosi jogok átadására a KKK részére ahhoz, hogy a koordinációs központ megpályáztassa a leendő töltőállomások üzemeltetését.

Kalmár Koppány, a KKK kommunikációs vezetője azonban azt közölte: a KKK csak azt követően hirdethet pályázatot a kutak megvalósítására, ha a NIF-től átveszik a tulajdonosi jogok gyakorlását az adott sztrádaszakaszokra. Ez azonban a Balaton mentén a korábban átadott útvonalakon sem történt még meg - mondta.