Ősztől erőteljesen csökkenhet az infláció

Vágólapra másolva!
A nyári hónapokban fokozatos, ősztől erőteljes dezinfláció várható, novemberben a fogyasztói árak várhatóan 5,6 százalékkal haladják meg az egy évvel korábbit - áll az Ecostat Mikroszkóp című kiadványában.
Vágólapra másolva!

Az intézet kutatói szerint novemberben a termelői árak szintje 1,6 százalékkal haladhatja meg az egy évvel korábbit. Előrejelzésük szerint a kiskereskedelmi forgalom a következő hónapokban stagnál, majd ősztől újra megindulhat a növekedés. Az Ecostat azzal számol, hogy a forgalom volumene novemberben 0,9 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet. Erre a hónapra az ipari termelés 6,3 százalékos bővülését prognosztizálják év/év alapon úgy, hogy a belföldi értékesítés 1,1 százalékkal, az exportértékesítés 12,8 százalékkal bővül az egy évvel korábbihoz képest.

A költségvetésben novemberben a kutatók 8,5 százalékos, a versenyszférában pedig 7,5 százalékos egy évre visszatekintő keresetemelkedésre számítanak. Ugyanebben az időszakban a nemzetgazdaság egészében a bruttó átlagkereset növekedése 7,8 százalék lesz - fűzik hozzá.

Az Ecostat várakozásai szerint a monetáris tanács szeptemberben és októberben csökkenti újra a jegybanki alapkamatot 25-25 bázisponttal, amely így novemberben 7,25 százalék lesz.

A forint árfolyama az euróval szemben kismértékben folyamatosan erősödik - áll a prognózisban: a júniusi 249 forint/eurós átlag szeptemberre 247,9 forintra, novemberre 247,3 forintra változik.