Elemzők lassuló inflációt várnak

Vágólapra másolva!
Az előző havi 8,8 százalékról jelentősen lassuló, de továbbra is 8 százalék feletti magyarországi inflációt várnak - éves összehasonlításban - májusról londoni elemzők, akik szerint azonban az eddig általánosan júniusra várt magyar kamatcsökkentési kezdet esélyét több tényező csökkenti.
Vágólapra másolva!

Ilyen csökkentő körülmény a még mindig magas béremelkedés, a szigorodó térségi és globális jegybanki kamatkörnyezet, valamint az amerikai kincstárjegy-piacon kezdődött meredek hozamemelkedés.

Az MTI által kérdezett, illetve előrejelzéseikben szemlézett, vezető londoni befektetési házak jóslatai szűk sávban, 8,1-8,4 százalék között mozogtak.

Raffaella Tenconi, a Dresdner Kleinwort londoni, európai feltörekvő piaci közgazdásza szerint a ház "újabb meglehetősen nagymértékű" lassulást vár a tizenkét havi inflációban, a szolgáltatások drágulási ütemének valószínű csökkenése miatt. Innentől már ütemes inflációlassulást vár a Dresdner és azzal számol, hogy az év végére 4,7 százalékig süllyed az éves ütem. A dezinflációs folyamatot mindazonáltal az élelmiszer- és üzemanyagár legutóbbi drágulása lassíthatja, tette hozzá.

Az elemző szerint a ház azzal számol, hogy a májusra várt jelentős éves inflációcsökkenés sem lesz elegendő a monetáris tanács múlt hónapban változatlan kamatra szavazó többségének - köztük Simor András elnöknek - a meggyőzésére arról, hogy a júniusi ülésen kamatcsökkentésre voksoljon. Auth Henrik és Adamecz Péter távozásával ugyanakkor a testület egyensúlya a "galambok felé fog billenni", és ha júliusban még fenn is maradnak a múlt hónapban hangoztatott aggodalmak, nem valószínű, hogy ezek még akkor is meg fogják akadályozni a kamatcsökkentést.

Radoslaw Bodys, a Merrill Lynch közgazdásza szerint is a magyarországi infláció "meredek" lassulása várható a következő fél évben, 5 százalék körüli szintig süllyedő év végi ütemmel, amely 2008 végéig 3,0-3,5 százalékig lassul tovább. A ház 2007 végére 7,00, 2008 végére 6,25 százalékos MNB-kamatszintet vár. Bodys májusról 8,3 százalékos 12 havi inflációra számít.

A Goldman Sachs globális pénzügyi szolgáltató árnyalatnyival erősebb, 8,4 százalékos májusi éves inflációt jósol. Ez a cég a Dresdnernél erősebb eséllyel várja a júniusi kamatcsökkentési kezdetet, de előrejelzésében szintén megjegyzi, hogy ha ez mégsem következnék be, a júliusi csökkentésnek "már nagyon jók az esélyei".

A JP Morgan londoni befektetési részlege, amely 8,4 százalékos májusi magyarországi inflációt vár, mind az euróövezetben, mind az Egyesült Államokban egyenesen agresszív pénzügypolitikai szigorítást jósol a következő egy évre. A ház szerint a Federal Reserve a korábbi várakozásokkal ellentétben nemhogy enyhítene, hanem decemberben újrakezdi a kamatemelési ciklust, negyed százalékpontos szigorítással 5,50 százalékra, és jövő márciusig 6,00 százalékra emelkedik tovább az amerikai irányadó jegybanki kamatnak számító szövetségi napikamatcél.

Az elemzés szerint az euróövezeti jegybank alapkamata a június 6-i, szerdai emeléssel elért 4,00 százalékról az év végéig 4,50 százalékra emelkedik tovább, és a jövő év első negyedének végéig ott is marad.

A ház szerint hacsak a forint "valami csoda folytán" vissza nem nyeri eddigi veszteségeit a következő hetekben, az MNB nem csökkentené jó szívvel júniusban alapkamatát, vagyis valószínűbb a júliusi enyhítési kezdet.

Jóllehet a májusi inflációs adat valószínűleg megerősíti, hogy a magyarországi infláció túljutott a tetőzésen, és a gazdaságban nincs keresleti oldali árnyomás, ez önmagában nem lesz elég a júniusi kamatcsökkentés alátámasztásához, különös tekintettel arra, hogy a magánszektorbeli béremelkedés várhatóan megmarad a kétszámjegyű tartományban, áll a JP Morgan londoni előrejelzésében.