Nyár végén drágul az autópálya-matrica

Vágólapra másolva!
Olyan mértékben drágul az autópálya-matrica a nyár végén, amilyen mértékben addig nő a magyarországi autópálya-hálózat hossza - mondta Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter keddi sajtótájékoztatóján.
Vágólapra másolva!
Autópálya-díjak/uzletinegyed/vasarlas/auto/20021123autopalyadijak.html

A növekedés pontos mértékét a miniszter nem nevezte meg, ám korábban Tímár József, az Állami Autópálya Kezelő Rt. vezérigazgatója közölte, hogy az M5-ös 96 kilométeres szakaszának március 12-i bevonásával a matricaköteles autópályák hosszúsága 22 százalékkal nőtt, és elérte az 543 kilométert.

A négynapos matrica tavaly decemberi ismételt bevezetése óta összesen 1,6 millió darab matrica fogyott (amiből mintegy 1,1 millió volt négynapos). Ez 50 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor - mondta a sajtótájékoztatón Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke.

Januárban 806 ezer matricát értékesítettek, ami 420 ezerrel haladja meg az egy évvel korábbit. Ennek jelentős része éves matrica volt. A februárban eladott 446 ezer autópálya-matrica 125 ezerrel több az egy évvel korábbinál. Idén március 21-ig 6,9 milliárd forint bevétel keletkezett matricaeladásból.