WTO: Lassul a világkereskedelem növekedése

Vágólapra másolva!
Tavaly a nemzetközi kereskedelem kilenc százalékkal bővült, idén azonban a legjobb esetben is mindössze 6,5 százalékos növekedésre lehet számítani - tette közzé jelentését a Világkereskedelmi Szervezet (WTO).
Vágólapra másolva!

A genfi székhelyű világszervezet a múlt évről és az idei évi kilátásokról szóló jelentésében megjegyzi, hogy az ütem mérséklődése elkerülhetetlennek látszik, tekintettel a világgazdasági élénkülésben 2004 második felében tapasztalható lassulás miatt. A WTO szerint a fejlett országokban ebben az évben - 2004-hez képest - várhatóan a magasabb reálkamatok, valamint a magasabb energiaköltségek lassítják a világgazdasági fellendülést.

Ennél erőteljesebb is lehet a lassulás, amennyiben a távközlési és elektronikai szektor, a nemzetközi árucsere 13 százalékát adó ágazatok növekedésének mérséklődése a vártnál is erőteljesebb lesz. Fékezik a világkereskedelmet a kereskedelemi akadályok, a védővámok és a szubvenciók is - véli a WTO.

A fejlődő világ országai erőteljesen, 31 százalékkal növelték tavaly - 1950 óta a legnagyobb mértékben - részesedésüket a nemzetközi áruforgalomban. A fejlődő világ országai közül azonban főként a tehetősebbek és a nyersanyagkinccsel rendelkezők tudták növelni részarányukat a magas olaj-és nyersanyagárak, illetve a távközlési berendezések forgalmának bővülése révén.

Afrika kivitele 30 százalékkal nőtt tavaly az előző évi 20 százalékos kivitelbővülés után a magasabb energia-és nyersanyagárak hatására. Ázsia kivitelét 14,5 százalékkal bővítette, Kínában, Dél-Koreában, és Szingapúrban pedig 20 százalék feletti volt a forgalomnövekedés.

A 15-ről 25 tagra bővült Európai Unió ösztönözte az új és a régi tagországok közötti árucsere bővülését. Az unió régi tagországai egymást közötti árucseréjét is beleszámítva az Európai Unió a világ kiviteléből 42 százalékot mondhatott magáénak tavaly.