Több támogatást követel a szegényeknek a Világbank

Vágólapra másolva!
A Világbank és a Nemzetközi Valutaalap szerint a jelenlegi gazdasági rendszerben nem lehet elérni a legszegényebb országok felzárkóztatására megalkotott Millenniumi Fejlesztési Célokat. A két szervezet tavaszi konferenciája előtt egy tanulmányban foglalta össze a legfontosabb teendőket.
Vágólapra másolva!

Cselekvésre szólított a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF), hogy tarthatóak legyenek a Millenniumi Fejlesztési Célok. A legszegényebb országok felzárkóztatását célzó programban a két szervezet szerint csak részleges előrehaladás történt. A Millenniumi Fejlesztési Célokat a fejlődő országok támogatására 2000-ben fogadta el a nemzetközi közösség. A szegénység felszámolására 18 célt fogalmazott meg a fejlesztési tervben részt vevő 180 állam.

A Világbank és az IMF tanulmánya szerint bőven akad tennivaló mind a legfejlettebb, mint a legelmaradottabb országok számára. A két szervezet a szegénység leküzdését egyaránt a gazdaság felfejlesztésével véli elérhetőnek.

A szerdán közölt tanulmány szerint a magángazdálkodás kiterjesztése lehetne az egyetlen mód a legszegényebb országok gazdasági felfuttatásához. A Világbank szerint ehhez azonban a legelmaradottabb országok kormányainak stabil makrogazdasági környezetet kell teremteni, amely kedvez a tőkebeáramlásnak - írja a BBC News.

Az üzletnek kedvező környezet megteremtése visszatérő vitatéma a Világbank, az IMF és a fejlődő országok között. Korábban sokan tartottak attól, hogy Paul Wolfowitz, a Világbank újonnan megválasztott elnöke a demokrácia mértéke szerint dönt majd egy-egy ország támogatásáról.

Sokkal konkrétabb feladatokat szab a tanulmány a támogatást nyújtó országoknak. A szervezetek szerint nem lehet teljesíteni a fejlesztési célokat, ha a donorok nem növelik a fejlődő országoknak nyújtott támogatás mértékét. A legfejlettebb országoknak ugyanakkor meg kellene nyitniuk piacaikat a fejlődő országok termékei előtt.

A fejlett országoknak a szegénység felszámolása érdekében saját fejlődési terveikből kell pénzt kivonni. A jelentés szerint drasztikusan csökkenteni kellene a gazdag országok mezőgazdasági termelőinek nyújtott támogatás összegét. Ez piaci betörési esélyt adna a fejlődő országok farmereinek, és egy idő után fokozná a szegény országok versenyképességét.

A jelentés ugyanakkor jó híreket is közöl: úgy tűnik, sikerült elérni, hogy az 1990-es szinthez képest felére csökkenjen a szélsőséges szegénység. Ez elsősorban a kelet-ázsiai térség fejlődésének köszönhető. Ugyanakkor a jelentés hozzáteszi, hogy a szubszaharai országok, ha lehet, még rosszabb helyzetbe kerültek a Millenniumi Fejlesztési Célok felvázolása óta.

Afrika fejlesztésére kedden az Európai Bizottság is irányelveket fogalmazott meg. Ezek szerint az EU a jövőben Afrika fejlesztésére koncentrál majd: ez elsősorban infrastrukturális beruházásokban és az oktatás támogatásában nyilvánul meg.