Rekordmagasságban az olaj ára

Vágólapra másolva!
A New York-i árupiac (NYMEX) kereskedésében már 43 dollár fölé emelkedett a határidős nyersolaj szerdán. Ezen a piacon ez volt a legmagasabb ár a kereskedés 1983-as indítása óta. Londonban az északi féltekén irányadó Brent ára is 14 éves csúcsot ért el.
Vágólapra másolva!

Az amerikai olajpiacon a nyersolaj ára hordónként 43,05 dollárig szaladt, annak ellenére, hogy kedvező jelentés látott napvilágot az amerikai olajtartalék alakulásáról. Az amerikai nyersolajtartalékok a múlt héten 1,2 millió hordóval 300,5 millió hordóra nőttek, és ezzel 17,3 millió hordóval haladják meg az egy évvel ezelőtti szintet. Ez az amerikai nyersolajimport növekedésének köszönhető.

Vége az olcsó olaj korának/uzletinegyed/hirek/vilaggazdasag/20040611olaj.html

A benzintartalékok azonban meglepetésre 700 ezer hordóval zsugorodtak az USA-ban. Szerdán a New York-i árupiac (NYMEX) korai kereskedésében is már 66 centtel drágult a határidős nyersolaj: az amerikai könnyűolaj hordónkénti ára szeptemberi szállításra a piac nyitása után már elérte a 42,50 dollárt. Ezen a piacon ez volt a legmagasabb ár a kereskedés 1983-as indítása óta. A legutóbbi árrekordot idén június 2-án mérték, akkor 42,45 dollár volt az amerikai könnyűolaj ára.

14 éves csúcs Londonban is

A londoni nemzetközi olajtőzsdén is meredken drágult a nyersanyag ára: a Brent hordónkénti ára 99 centtel 39,53 dollárig emlelkedett, és 14 év óta nem volt ilyen magas szinten. A Brent északi-tengeri olaj szabadpiaci ára a Jukosz olajszállításainak esetleges elakadása miatt drágul, a szakértők szerint.