Párizs is bezárja két évre a munkaerőpiacát

Vágólapra másolva!
A kelet-európai új EU-tagországok állampolgárai az idei bővítést követő kétéves türelmi idő után kapnak szabad belépést a francia munkaerőpiacra, miközben a magas képzettségű munkavállalókra már most is lenne igény - írja a Libération.
Vágólapra másolva!

A francia szakszervezetek tapasztalata szerint tagságuk körében aggodalmat kelt a Európai Unió május 1-jei bővítése. A francia munkavállalók attól félnek, hogy a kelet-európai országokból jelentős számú álláskereső érkezik, ennek következtében romlanak majd a munkakörülmények, bérfeszültség alakul ki, és tömegessé válik a feketemunka alkalmazása.

A kormány elsősorban ezt az aggodalmat akarja ellensúlyozni a legalább kétéves türelmi idő bevezetésével - áll a Libération cikkében. Várhatóan azt az általános szabályt fogják érvényesíteni, amely szerint azt új EU-országok állampolgárait csak akkor lehet alkalmazásba venni, ha a munkáltató nem talál megfelelő francia jelentkezőt.

Közel százezer munkahelyre nincs alkalmas jelölt

A magas franciaországi munkanélküliségi arány (2003 végén 9,7 százalékos volt) miatt nem sok lehetőség kínálkozik a külföldi munkakeresők számára, s ez különösen a szakképzetlen munkaerőre vonatkozik. Csökkenti esélyüket az is, hogy a közigazgatási hatóságok nem sietnek munkavállalási engedélyt kiadni külföldieknek.

Egyes szakmák ugyanakkor, elsősorban az idegenforgalom, a mezőgazdasági vállalkozások és a nagy építőipari szakmák a szabad munkaerő-vándorlás jogának azonnali megadását sürgetik. A munkaügyi minisztérium adatai szerint közel százezer munkahely áll üresen alkalmas jelölt hiányában. Ennek dacára ezeken a szakterülteken sem tervezik a kétéves türelemi idő módosítását.