Olasz-horvát magántenger lehet az Adriából

Vágólapra másolva!
A horvát mezőgazdasági minisztérium elképzelése szerint Olaszországnak és Horvátországnak kizárólagos gazdasági övezetté kellene nyilvánítania az Adriai-tenger kettejük közé eső szakaszát. A terv heves tiltakozásokat váltott ki Szlovéniában, amelyet így elzárnának a nyílt tengertől - írja hétfői számában a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

A horvát mezőgazdasági tárca a közelmúltban az interneten tette közzé azt a tervet, amely szerint "magánosítani" kellene a közös tengerszakaszt. A nemzetközi jog szerint a kizárólagos gazdasági övezet a parttól számított 200 kilométeres szakaszon minden kiaknázható gazdasági tevékenységet - halászat, nyersanyagok kitermelése - a parti államnak juttat.

Az elképzelés szerint a közös terület a montenegrói határig húzódna, és ezen belül egyetlen négyzetméter sem jutna más államoknak. A mezőgazdasági minisztérium a tenger és a természet védelmének érdekében alakítaná ki az övezetet, valójában a halászati jogok kibővítése és az Isztriai-félsziget partjai előtt lévő gázlelőhelyek megszerzése lehet a cél. A lelőhelyek feltárására egyébként a horvát INA és az olasz ENI Inagip közös vállalatot hozott létre.

Horvátország és Szlovénia között nem ez az első vitás eset a tengeri gazdasági tevékenységet illetően. Tavaly a Pirani-öböl halászati jogai miatt robbant ki a vita a két állam között, amely végül azzal zárult, hogy a két miniszterelnök megállapodott: korridort biztosítanak Szlovéniának a horvát felségvizeken keresztül. A horvát parlament azonban nem ratifikálta az egyezményt - írja a Világgazdaság.