Vágólapra másolva!
A gazdasági válságokat jellemzően fuzionálási láz szokta megelőzni. Ez a láz mostanra elérte a vidámparkokat üzemeltető társaságokat is. A szakma legnagyobbjai, mint a francia Grévin, a brit Tussauds, vagy az amerikai Six Flags egyre gyakrabban kebelezik be kisebb társaikat. A budapesti vidámpark egyelőre elkerülte a ragadozók figyelmét.
Vágólapra másolva!

A Financial Times szerint az elkövetkező hónapokban soha nem látott versenyre számíthatunk az amúgy könnyed kikapcsolódást ígérő iparágban. A szabadidőparkok ugyanis az elmúlt időszak nagy, és tovább növekvő forgalma után mostanában silány, alacsony eredményekkel "büszkélkedhetnek". Erre természetesen valamilyen formában válaszolni kíván az iparág - esetünkben egyesülésekkel, "annekciókkal". E felvásárlásokat a kisebb vetélytársak pénzügyi nehézségei csak siettették.

"Dodzsemháború"

A három mamutcég (a francia Grévin, a brit Tussauds és az amerikai Six Flags) most háborút kezdett, mégpedig az európai hadszíntéren. E harc természetesen sok "áldozattal" jár majd, elsősorban azon cégek körében, melyek évi ötszázezer látogatónak nem tudnak többet felmutatni.

Elemzői vélemények szerint az európai szabadidőparkok növekedési potenciálja messze felülmúlja a tengerentúliakéit. Látogatottságuk ugyanis mintegy negyede az amerikaiakénak. Ma még az európai parkok főleg családi kézben vannak, ám ez valószínűleg megváltozik a harc következtében - a parkok nagy cégek tulajdonába kerülhetnek.

(Üzleti Negyed)