Emelkedő olajárak az iraki bombázás után

Vágólapra másolva!
A nyersolaj ára 2,6 százalékkal ugrott meg New Yorkban egy esetleges Irak elleni támadás lehetőségére reagálva, miután az amerikai és a brit légierő mintegy száz gépe iraki célpontokat bombázott csütörtökön. Négy éve ez volt a legnagyobb méretű támadás az ország ellen, és megnőtt az aggodalom, hogy ez talán már a nyitánya volt az Egyesült Államok által szorgalmazott háborúnak az olajnagyhatalom ellen - írta a Bloomberg hírügynökség.
Vágólapra másolva!

A támadás azon a napon történt, amikor az Energia Hivatal (USA) bejelentette, hogy a nyersolaj megtakarítás drasztikusan lecsökkent, pontosan 4,6 millió hordóval. Ezen kívül növekszik az aggodalom a lehetséges üzemanyaghiány miatt is. A nyersolaj hordónkénti ára októberi szállításra 72 centtel emelkedett, ami 2,6 százalékos növekedést jelent a New York-i tőzsdén.

Az elmúlt hónapban az olajárak közel 12 százalékkal nőttek New Yorkban, miután George W. Bush elnök és Dick Cheney alelnök európai, illetve arab országok addig ellenálló vezetőit próbálták az Irak elleni háború szükségességéről meggyőzni.

A világ kőolajtermelésének egyharmadát adó kőolajexportőr országok szervezete (OPEC) szerint a világ kőolajellátása megfelelő, ezért nem tervezi a kitermelési kvóták növelését. A fogyasztó országok viszont legalább 1 millió hordó naponkénti kitermelés-növekedést igényelnek a Nemzetközi Energia Ügynökség szerint.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

OPEC

Korábban:

Háborúra számít az olajpiac
(2002. szeptember 4.)