Terjed az internetes telefonálás

Vágólapra másolva!
Az már tavaly is sejthető volt, hogy az ingyenes vagy olcsó internetes telefonálás felboríthatja a távközlési piacot, az viszont nem, hogy a Skype 2,6 milliárd dollárért fog elkelni. Elgondolkodtató, miért adtak ennyi pénzt egy olyan szoftverért, amely még csak nincs is egyedül a piacon. Feltehetően a Skype elérte azt a kritikus felhasználói tömeget, amikor olcsó, de fizetős szolgáltatásaiból befolyó fillérek is hatalmas üzletet ígérnek. A Napi Gazdaság a magyarországi cégek internetes telefonhasználati szokásait vizsgálja összeállításában.
Vágólapra másolva!

A Skype, valamint a többi hasonló internetes telefonálás csak a VoIP - azaz internettelefónia - egy szelete, de kétségkívül az egyik legvonzóbb falat - mondta Márton György, a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) szóvivője. Mint magyarázta, az internetes telefonálás egyelőre az európai hatóságok által nem szabályozott és alapesetben nem is minősül hírközlési szolgáltatásnak, de valamennyi szabályozó hatóság, így az NHH is nagyon élénken figyeli ezt a területet.

A Skype és a többi hasonló program a publikus interneten keresztül kínál telefonálási, esetleg video-telefonálási lehetőséget számítógépek között ingyen, illetve mód van arra is, hogy a számítógépről indított hívás hagyományos, vezetékes vagy mobil-hálózatokban végződjön, de ekkor már fizetni is kell a hívásért.

Ezek a lehetőségek azonban több szempontból sem egyenértékűek a hagyományos vezetékes, illetve mobiltelefónia nyújtotta szolgáltatásokkal, illetve a közvetlen internetes telefonálásra kiépített, vállalati hálózatokkal. Ez utóbbiak garantált sávszélességgel működnek, a vezetékes és mobiltelefon pedig, egyebek mellett működik áramszünet esetén is - míg ez egy otthoni számítógép esetében nem jellemző -, emellett az egyszerű internetes telefonálás esetén nem megoldott az sem, hogy például egy segélyhívás esetén a mentőszolgálat tudhassa, honnan érkezett a hívás.

A széles sávú internet-szolgáltatások népszerűségének növekedése és az ingyenes internet-telefonálási lehetőség egyre többeket ér el, és természetes módon, egyre több hívást hódít el a hagyományos, fizetős szolgáltatásoktól, amire már ma is, de holnap mindenképpen válaszolni fognak a hagyományos szolgáltatók - jelentette ki Márton.