Gyurcsány: Konfliktussal fenyeget az EU-büdzsé

Vágólapra másolva!
Konfliktusveszélyekre hívta fel a figyelmet Gyurcsány Ferenc szerdán, Londonban megjelent nyilatkozatában arra az esetre, ha a gazdag nyugat-európai EU-tagok nem lesznek nagyvonalúak a szegényebb keleti tagállamokkal.
Vágólapra másolva!

A magyar kormányfő a Financial Timesnak adott interjúban, az uniós költségvetés ügyében folyó vita kapcsán kijelentette: a nyugati EU-tagok, a nagyvonalúság elmaradása esetén "a különböző európai térségek közötti, lehetséges legsúlyosabb konfliktusokkal" lesznek kénytelenek szembenézni.

Gyurcsány Ferenc a brit üzleti napilapnak azt mondta, hogy Nagy-Britanniának - az EU soros elnökének - újra kellene gondolnia a Kelet-Európának szánt segélyek csökkentéséréről szóló, a 2007-2013-as költségvetés vitájának megoldása végett kidolgozott javaslatát.

Nem hivatalos londoni értesülések szerint Tony Blair brit miniszterelnök, aki a hét második felében Tallinnban és Budapesten tárgyal, a kelet-európai EU-tagállamok vezetőit jelentősen karcsúsított uniós költségvetés elfogadására próbálja rábírni, a jelenlegi patthelyzet feloldása érdekében. A londoni sajtó úgy tudja, hogy a brit elnökségi tervek között szerepel az új tagoknak szánt strukturális felzárkóztatási juttatások 10 százalékos lefaragása.

Kóka János gazdasági miniszter, aki előző nap részt vett a Brit Gyáriparos Szövetség (CBI) éves londoni konferenciáján, a távirati irodának azt mondta: azért nem lenne jó döntés az Európai Unióba újonnan belépett országok uniós felzárkóztatási támogatásainak lefaragása, mert ez az a térség, amely képes az EU-t a versenyképességi pályára visszaállítani.

A Downing Street-i miniszterelnöki hivatal szóvivője kedd este - miután ismertté vált a négy közép-európai EU-ország vezetőinek a költségvetés ügyében Blairhez intézett közös levele - kijelentette: a brit EU-elnökség "túl nagynak" tartja az unió következő költségvetésére, júniusban előterjesztett tervezetet és annál kisebb előirányzatot pártol. A brit elnökség még az uniós külügyminiszterek december 7-ei ülése előtt leteszi az asztalra saját költségvetési javaslatát, tette hozzá.