Gyurcsány: Elfogadhatatlan Blair javaslata

Vágólapra másolva!
Elfogadhatatlannak nevezte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök egy keddi televíziós interjúban Tony Blair brit kormányfő azon javaslatát, hogy 170 milliárd euróval csökkentsék a következő EU-költségvetési tervezetet.
Vágólapra másolva!

"Az, amit most javasol Blair miniszterelnök, az elfogadhatatlan" - mondta a miniszterelnök a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában. Hozzátette: nem szabad megengedni, hogy az új tagállamok zsarolhatók lehessenek azzal, hogy ha nincs uniós költségvetés 2007-től, akkor rosszul járnak.

Gyurcsány Ferenc véleménye szerint a tíz új tagország többsége ezt a javaslatot nem tudja elfogadni. A miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy ezek az országok "nem fognak úgy viselkedni, mint akik megengedhetik azt maguknak, hogy velük ezt a játékot játsszák".

Gyurcsány szerint nem kell 2007 előtt egy évvel feltétlenül, bármi áron költségvetést készíteni. Úgy vélte, hogy az osztrák elnökség talán alkalmasabb lesz erre, "mint az a fajta empátia, amellyel a britek most kezelik az új országoknak a problémáját".

Tony Blair brit miniszterelnök, az Európai Tanács soros elnöke december 2-án látogat Budapestre. Gyurcsány Ferenc kétoldalú megbeszélést folytat majd brit kollégájával, majd a felek tárgyalnak a V-4-es tagországok, azaz Csehország, Lengyelország és Szlovákia miniszterelnökeivel.