400 milliárdos megtakarítással számol a PM

Vágólapra másolva!
A bejelentett 200 milliárdos megtakarítás helyett 400 milliárdot kell elérni jövőre, legalábbis ezzel számol a pénzügyi tárca - értesült a Népszabadság. Ennek oka az, hogy az adócsökkentésen túl az idei egyszeri autópálya-bevételek is hiányoznak majd a büdzsének.
Vágólapra másolva!

A kormány azt már bejelentette: az ötéves adóváltozási program 200 milliárd forinttal csökkenti a 2005-ös büdzsé bevételeit. A 25 százalékos áfakulcs 20 százalékosra csökkentése, a személyi jövedelemadó 38 százalékos kulcsának 36 százalékosra mérséklése (az egyéb szja-intézkedésekkel együtt) valamivel több, mint 300 milliárdos adókiesést okoz, amelyből mintegy 100 milliárdot visszahoz az áfacsökkentés miatt várt forgalomnövekedésből és a minimálbér tervezett emeléséből származó bevételi többlet.

A 200 milliárdos kiesést - mint korábban közölték - a kabinet két intézkedéssel pótolja: 120 milliárdot hoz, hogy a minisztériumok csak az uniós pályázatok magyar részének kifizetésére kapnak lehetőséget, az önálló támogatási, pályáztatási lehetőségeket megvonják tőlük. Körülbelül ugyanennyit, 80-120 milliárdot vár a kabinet a tárcáktól a racionalizálás folytatásaként - hogy ez pontosan milyen összeg lesz, és mekkora létszámleépítéssel jár majd, az csak a költségvetés beadásakor derül ki.

Ahhoz, hogy a kabinet tartani tudja magát a terveihez, és a GDP 0,9 százalékával - vagyis majd 200 milliárd forinttal - csökkenteni tudja a hiányt, ki tudja fizetni az immáron egyhavi többletnyugdíjat, képes legyen betartani korábbi vállalásait (például fedezni tudja a lakástámogatások állandóan növekvő költségét), további megszorításokra is szükség lehet.

A pénzügyi tárca a Népszabadság információi szerint az eddig bejelentett 200 milliárdon felül még 200 milliárd forintos megtakarítást lát szükségesnek. Ennek az egyik magyarázata, hogy a korábbi zárolások egy része nem vált véglegessé. A legfőbb ok azonban az, hogy jövőre a költségvetésnek le kell mondania egy 150-200 milliárd forintos bevételi forrásról. Az idén a büdzsét ugyanis legalább ennyivel segítette az autópálya-finanszírozás megváltozása. Azzal, hogy az államot kivásárolják az építés alatt lévő sztrádaszakaszokból, a büdzsé az idén egyszeri, rendkívüli bevételhez jut. Ez hiányozni fog a jövő évi költségvetésből - írja keddi számában a Népszabadság.