Jövőre csökken az áfa és az szja

Vágólapra másolva!
Az általános forgalmi adó felső kulcsa 20 százalékra, a személyi jövedelemadó felső kulcsa 38-ról 36 százalékra csökken jövőre. Bevezetik a  luxusadót is, az iparűzési adó pedig teljesen leírhatóvá válik. Az eva kulcsa továbbra is 15 százalék marad. A költségvetés számára az adóváltoztatások 2006-ban 194 milliárd forintba kerülnek.
Vágólapra másolva!

A miniszterelnök a Gazdasági és Szociális Tanács ülésén a kormány öt évre szóló adóelképzeléseit ismertette. A személyi jövedelemadó felső kulcsa a jelenlegi 1,5 millió forint helyett 1,550 millió forint jövedelemnél lép be - jelentette be Gyurcsány Ferenc.

Luxusadó a nagy értékű ingatlanokra

A miniszterelnök elmondta, hogy luxusadó néven új adónemet vetne ki a kormány a 100 millió forintnál értékesebb ingatlanokra. Ennek mértéke az értékhatár feletti összeg 0,5 százaléka lenne évente. Az önkormányzatok különösen indokolt esetben méltányosságból az adó 20 százalékáig biztosíthatnának kedvezményt.

Az új adó mintegy 5 milliárd forint többletterhet jelent az ilyen ingatlanok tulajdonosainak. A bevételt az önkormányzatok kapják.

Egyeztetnek a kamatadóról

A kormány tervei között szerepel az átlagot jóval meghaladó mértékű, több milliós betétek kamatjövedelmeinek megadóztatása - jelentette be Gyurcsány Ferenc hétfőn sajtóbeszélgetésen.

Elmondta, hogy a javaslatról még egyeztetnek a tőzsde vezetésével és az első elképzelések szerint az árfolyamadó és a kamatadó mértéke 10 százalék lenne.

Leírható iparűzési adó

A kormány szándéka szerint az iparűzési adó 2006. január elsejétől a társasági adóalapból teljesen leírhatóvá válik, az adónem 2008-ra teljesen átalakul mértéke ezt követően nem haladhatja majd meg a jelenlegi adó 50 százalékát.

A társasági adó mértéke 16-ról 10 százalékra csökken az első 5 millió forint adóalapig, azoknak a kis- és közepes vállalkozásoknak, amelyek más adókedvezményben nem részesülnek és legalább a minimálbér kétszeresét fizetik alkalmazottaiknak - jelentette be a miniszterelnök.

Sávos lesz a minimálbér

A munkáltatói társadalombiztosítási járulék 29 százalékos kulcsa 2007-ben 3 százalékponttal, 2009-ben pedig további 2 százalékponttal csökkenne a kormány elképzelései szerint.

A kormány ezenkívül az iskolai végzettségtől függő minimálbért javasol január elsejétől: alapfokú végzettségűeknek mintegy 63 ezer forint, középfokú végzettségűeknek 70 ezer forint, felsőfokú végzettségűeknek 77 ezer forint körül lenne a minimálbér - jelentette be a miniszterelnök.

Visszafogják a központi igazgatási kiadásokat

A bejelentett adómódosítások jövő évi költségvetési hatása 194 milliárd forint, ennek kompenzálására jövőre mintegy 200-250 milliárd forinttal fogják vissza a központi igazgatási kiadásokat - mondta Gyurcsány Ferenc hétfőn sajtóbeszélgetésen.

A kiadások lefaragása között említette, hogy visszafogják a minisztériumok bértervezését és jövőre nem finanszírozzák a tárcák önálló fejlesztési programjait, csak a Nemzeti Fejlesztési Tervben szereplő, az uniós támogatásokhoz is csatlakozó projektekhez nyújtanak forrásokat. Ez az elmúlt évben mintegy 120 milliárd forintot tett ki.

Jövőre az adócsökkentés összesen 300 milliárd forintos költségvetési hatását a forgalomnövekedésből, a kiadáscsökkentésből és a minimálbér emeléséből származó 106 milliárd forint pozitív hatás ellensúlyozza.

Az áfa felső kulcsának csökkentése mellett jövőre nem változik, azaz továbbra is 15 százalék marad az eva kulcsa - mondta Gyurcsány Ferenc a sajtóbeszélgetésen.