108 millió euró tőke áramlott Magyarországra tavaly

Vágólapra másolva!
Becslések szerint 108 millió euró kockázati tőke áramlott Magyarországra 2004-ben. Az átlagos befektetés mérete 2,6 millió euró.
Vágólapra másolva!

A magyar piacon tavaly a becslések szerint 41 tranzakció során 108 millió eurót fektettek be külföldi befektetők - mondta Tzvetkov Julián, a Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület (MKME) elnöke csütörtöki budapesti tájékoztatóján.

Az elmúlt évek trendjét követve tavaly is 100 millió eurót meghaladó kockázati és magántőke befektetés valósult meg Magyarországon, amely a 2003. évi 117 millió eurónál némileg kisebb - jelentette ki az elnök. Tzvetkov Julián hozzátette: az átlagos befektetés mérete az előző évi 3,7 millió euróról 2,6 millió euróra változott.

A régióban működő mintegy 25 kockázati befektetési alap tavaly újabb, megközelítőleg 500 millió euró tőkét vont be, így az alapokban lévő tőke összege becslések szerint immár meghaladja a 1,5 milliárd eurót - vélte Tzvetkov Julián. Az elnök egy európai uniós felmérést is ismertetett, eszerint 2000 óta a kockázatitőke-iparág 140 milliárd eurót fektetett be a 15, majd később 25 tagúra bővült szervezetben, amelynek révén 40 ezer új vállalatnál 6,5 millió új munkahely jött létre.

Az MKME-nél elkészült az elmúlt 15 év összesítése is: 1990 óta a Magyarországon aktív 76 kockázati tőkealap befektetéseinek értéke 1,8 milliárd euróra rúg, s ez az összeg 600-650 vállalatban testesül meg.

Tzvetkov Julián elmondta: a kockázati tőke lehetőségeit behatárolja az a törvényi szabályozás, amely szerint a nyugdíjpénztárak ilyen irányú befektetései ma még nem lehetségesek, noha például az Európai Unióban a nyugdíjalapok befektetéseinek 1-2 százaléka a kockázati és magántőke területén valósul meg.