Bokros: Gyökeres fordulat kell az euró 2010-es bevezetéséhez

Vágólapra másolva!
Ma még reálisnak tűnik az euró magyarországi 2010-es bevezetése, ehhez persze az kell, hogy Magyarország 2007-re teljesítse azokat a gazdasági mutatókat, amelyeket ezzel kapcsolatban az Európai Unió elvár - mondta a Magyar Rádiónak Bokros Lajos. A szakember szerint a kemény feltételeket lehet teljesíteni, de nem a mostani gazdaságpolitikával, hanem csakis gyökeres gazdaságpolitikai fordulattal.
Vágólapra másolva!
Portfolio.huhttp://www.portfolio.hu

Bokros szerint nincs válsághelyzet, csak válsághangulat. A volt pénzügyminiszter a Magyar Rádiónak elmondta, hogy nagyon fontos, hogyan fogalmazunk. Ahhoz képest, hogy milyen mértékű optimista jövőbetekintés volt mondjuk öt évvel ezelőtt egy magas gazdasági növekedés, egy egyensúlyőrző fejlődés, egy rohanó export és felszaporodó beruházások mellett.

Bokros szerint ez mára megszűnt. Kimerültek a növekedés mesterséges fokozását elősegítő tartalékok, amelyek korábban a költségvetési túlköltekezésből származtak. Ezt tovább fokozni nem lehet. Bokros szerint most egy ellenkező irányú átrendezésre volna szükség: egy kisebb költségvetésre, kisebb államháztartásra, kevesebb elvonásra, kevesebb közkiadásra. Ez fájdalmas államháztartási reformok nélkül nem megy. Ebbe viszont a politikai osztálynak nincs bátorsága belevágni - véli a volt pénzügyminiszter.

Bokros elmondta, hogy stabilizációs csomagra szerinte ma nincsen szükség. Helyette viszont sokkal fontosabbak azok az államháztartási reformok, amelyeknek bizonyos elemei megjelentek a 10 évvel ezelőtt stabilizációban, de amelyek ma már olyan mértékben szükségesek, hogy ezek nélkül a gazdasági növekedést érdemben újraindítani nem lehet. Bokros szerint a jelenlegi költségvetési gazdálkodással nem tudjuk újraindítani azt a magas színvonalú gazdasági növekedést, amire olymértékben várunk. Elsősorban azért, mert a költségvetés - amelynek nemcsak a hiánya, hanem a terjedelme is nagy, illetve a szerkezete is rossz - agyonnyomja a vállalkozói szférát, a magyar gazdaságot, amely nem tud azon a hatékonysági színvonalon teljesíteni, mint azok a gazdaságok, amelyekben sokkal kevesebb adóterhelés és sokkal versenyképesebb szabályozás van - véli a volt pénzügyminiszter.