A Reuters szerint 2010-ben jön az euró

Vágólapra másolva!
Magyarország 2010-ben tud majd csatlakozni a valutaunióhoz - derül ki a Reuters felméréséből, amely 41 elemző véleményét tükrözi. A szakértők szerint leghamarabb a balti országok csatlakozhatnak a monetáris unióhoz - írja a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

A megkérdezett elemzők úgy vélik, hogy a balti államok 2007-2008-ban, Ciprus és Málta szintén 2008-ban, Szlovákia pedig 2009-ben lehet az euróövezet tagja. Cseh- és Lengyelország hazánkkal egy időpontban csatlakozhat.

A Reuters elemzéséből kiderül, hogy a többség úgy véli: a visegrádi országok nemzeti valutái a lehető legkevesebb ideig, két évig tartózkodnak majd az ERM II. rendszerben, és ezek az országok a GDP-arányos deficitre vonatkozó 3 százalékos limitet is csak az utolsó pillanatban teljesítik majd.

Az elemzők szerint a forint 256-os árfolyamon csatlakozhat majd a valutaunióhoz - írja a Világgazdaság.