Jelentősen nőttek a beruházások

Vágólapra másolva!
A nemzetgazdasági beruházások 12,7 százalékkal nőttek az idei harmadik negyedévben - az előzetes számítások alapján - az előző év azonos időszakához viszonyítva. A korábbi negyedévhez képest a bővülés 3,2 százalékos a szezonálisan kiigazított index szerint - közölte honlapján a KSH.
Vágólapra másolva!

A harmadik negyedévi beruházások teljesítményértéke 996,4 milliárd forint volt. Az első háromnegyed évben összesen 2518,3 milliárd forintot költöttek beruházásra, összehasonlító áron 13,2 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

A beruházási tevékenység harmadik negyedéves 12,7 százalékos növekedésén belül a gépberuházások 14,1, az építési beruházások 12,7 százalékkal emelkedtek. A beruházások teljesítményértékének növekedéséhez elsősorban a szállítás, raktározás, posta és távközlés 34,3 százalékos bővülése járult hozzá. E nemzetgazdasági ágon belül kimagasló az útépítési beruházások értéke - olvasható a KSH közleményében.