Kérdéses az árfolyamnyereség-adó

Vágólapra másolva!
A Fidesz nem fogja támogatni az árfolyamnyereség-adó kulcsának 25 százalékosra emelését - nyilatkozta a Napi Gazdaságnak Varga Mihály frakcióvezető-helyettes. Az SZDSZ és az MDF már korábban így nyilatkozott. Maguk a szocialisták is módosítanák a kormányzati előterjesztést.
Vágólapra másolva!

A Fidesz csak akkor támogatná az árfolyamnyereség-adó kulcsának emelését, ha a kormánypártok az ebből befolyó összeggel megegyező mértékben támogatnák a legnagyobb ellenzéki párt valamelyik adómérséklő javaslatát - mondta a lapnak Varga Mihály. Szabó Lajos, az MSZP költségvetési munkacsoportjának vezetője szerint a Fidesz kezdeményezései közül egyik sem támogatható.

Az SZDSZ és az MDF képviselői korábban jelezték, hogy a kormány előterjesztését jelenlegi formájában nem támogatják.

A Napi Gazdaság közölte: több szocialista módosító indítvány is érkezett a kormány törvényjavaslatához; ezek egyike szerint valamennyi OECD-tagállamban elért árfolyamnyereség után adózni kellene.