Az előzetesnél kevesebb a folyó fizetési mérleg hiánya

Vágólapra másolva!
A folyó fizetési mérleg hiánya - a Magyar Nemzeti Bank első korrekciója alapján - az idei első negyedévben 1,705 milliárd euró volt, 51 millióval kevesebb az előzetes adatnál. Az ország nettó külföldi adóssága 0,8 milliárd euróval nőtt az év első három hónapjában - derül ki a jegybank honlapján közzétett jelentésből.
Vágólapra másolva!

A jegybank korábbi - első - közlése szerint a deficit az idén az első három hónapban 1,756 milliárd eurót tett ki, szemben a 2003 első negyedévi 1,488 milliárd euróval. A szerdán közzétett első korrekció alapján 1,705 milliárd euró volt a folyó fizetési mérleg hiánya az első negyedévben, aminek a felét nem adóssággeneráló tételek finanszírozták. A szezonális hatások kiszűrésével számított első negyedéves folyó fizetési mérleg hiány kisebb volt, mint az előző negyedévben, így folytatódott a hiány növekedésének- 2002 végétől tartó - lassuló tendenciája.

A folyó fizetési mérleg egyenlegének alakulásában a reálgazdasági tranzakciók (áruk és szolgáltatások) játszák a meghatározó szerepet. Az első negyedévben is e részmérleg kisebb hiánya magyarázza a mérleg egészének kisebb deficitjét. A reálgazdasági tranzakciókhoz képest a jövedelmek és a folyó transzferek egyenlegének alakulása hosszabb időszakot tekintve kiegyensúlyozottabb képet mutat, a hiány lassú növekedése alapvetően az újrabefektetett jövedelmek elszámolásából következik - áll az MNB jelentésében.

Az előző negyedévvel összehasonlítva a reálgazdasági tranzakciók hiányának csökkenésében az áruforgalom egyenlegének javulása volt a meghatározó. A szolgáltatásoknál keletkezett hiány ugyanakkor nőtt az előző negyedévhez képest. Az áruforgalom egyenlegének az előző negyedévhez viszonyított javulása a kivitel behozatalnál nagyobb mértékű növekedésének a következménye volt. Az export szezonális hatásoktól megtisztított idősorának növekedési üteme a megelőző két negyedévben is magasabb volt, mint az import hasonló mutatója.

Csökkenő idegenforgalmi bevételek

Makro/uzletinegyed/makro/index.htmlAz Üzleti Negyed rovata

A szolgáltatásokon belül mind az idegenforgalom, mind pedig az egyéb szolgáltatások esetében az egyenleg romlása figyelhető meg. Az egyéb szolgáltatások esetében mindez a kiadások dinamikus növekedése mellett jelentkezett, az idegenforgalomnál ellenben a kisebb bevételek az egyenlegromlás meghatározói. Az idegenforgalmi bevételek 2004 első negyedévében ismét alacsonyabbak lettek az előző időszaki értéknél. A kiadások trendje az elmúlt évek során lassú ütemben emelkedett, és a 2004. első negyedévi adat is meghaladta az előző negyedévi értéket. A szolgáltatásoknál megfigyelhető összbevétel növekedés kiesését ellensúlyozta az áruexport gyorsuló növekedése, az áru és szolgáltatás együttes bevételei és kiadásai az I. negyedévben azonos ütemben bővültek.