A Richteren múlhat az ÁPV Rt. idei terve

Vágólapra másolva!
Ambiciózus, 266 milliárd forintos bevételi tervet irányoz elő az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. idei üzleti terve. Ennek teljesítése a Richter eladásán múlhat, feltéve, ha eladják a gyógyszergyár állami kézben lévő részvényeit. A 25 százalék plusz egy szavazatnyi Richter-csomag piaci értéke 120 milliárd forintra tehető - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Draskovics a Richter-privatizációról

A Richter privatizációja szerepel a kormány privatizációs stratégiájában - közölte Draskovics Tibor pénzügyminiszter pénteken. "Olyan megoldás előkészítése folyik, ami figyelembe veszi, hogy a Richter több mint egy gyógyszergyár, a Richter a magyar gyógyszergyár" - hangsúlyozta a pénzügyminiszter. Az időpontot illetően Draskovics csak annyit mondott: úgy választják meg, hogy az a legnagyobb állami bevételt biztosítsa.

A lap értesülése szerint a vagyonkezelő igazgatósága már elfogadta az idei üzleti tervet, és azt várhatóan a pénzügyminiszter is jóváhagyja. A 266 milliárd forint bevételhez - papíron - még hozzájön 80 milliárd forint a Postabank tavalyi eladásának a Magyar Postával való pénzügyi rendezéseként. A bevételekből 235,4 milliárd forint származik majd a privatizációból. A vagyonkezelő 22,5 milliárd forint osztalékbevételre és 8,25 milliárdos egyéb - például bérleti díj címén befolyó - bevételre is számít még.

A 2004-re tervezett 44 értékesítés felében egymilliárd forint feletti bevétel várható. A legnagyobb tétel a Richter Gedeon Rt. állami részvénycsomagja lehetne. Ha a részvénypakettet valóban eladják, az meghozná a tervezett bevétel csaknem felét. A 25 százalék plusz egy szavazatnyi részvénycsomag piaci értéke 120 milliárd forintra tehető. Csakhogy a Richter kivételesen magas értékének egyik fő oka a függetlensége, és éppen ez kerülne veszélybe, ha az állami pakett szakmai befektető kezébe jutna.

A Richter 44 százalékos osztalékot javasol/uzletinegyed/hirek/vallalatihirek/20040329arichter.html

A Népszabadság értesülése szerint háttértárgyalások folynak arról, hogyan lehetne összeegyeztetni az államkassza és a gyógyszercég érdekeit. Az ÁPV Rt.-nél keresik azt a privatizációs megoldást, amely mellett megőrizhető a Richter függetlensége. Hamarosan tanácsadói pályázatot írnak ki, és a tanácsadónak - a követelmények egyikeként -erre kell majd javaslatot adnia. Elvileg tehát nem kizárt, hogy mégsem bocsátják áruba a Richtert, bár az üzleti terv számol vele. A Richter különleges szerepét jelzi az is, hogy az állam legnagyobb osztalékbevételét, több mint kilencmilliárd forintot is ettől a cégtől várja.

A Richtert a Mol tudná pótolni

Több mint 73,5 milliárd forint volt a Mol-pakett ára/uzletinegyed/hirek/vallalatihirek/20040218tobb.html

Ha a Richter-értékesítés kiesne, helyét egyetlen jelentős részvénycsomag vehetné át - a Mol még meglévő 11 százalékos állami tulajdonrésze. Ennek eladása azonban nem szerepel az ÁPV Rt. idei terveiben. Annál is inkább, mert már értékesítették a tervükben szereplő csomagot. Annak az üzletnek a szabályai kikötik, hogy 180 napig nem kerülhet sor újabb Mol-részvény-eladásra. Amiből következik, hogy ha mégis ehhez a lépéshez akarnának folyamodni, arra legkorábban az év vége felé kerülhetne sor.

Az idei programban szerepel néhány nemzetgazdasági jelentőségű társaság: a Bábolna Rt., a Mahart, az Antenna Hungária és a Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. értékesítése is. A Dunaferr privatizációja sem tekinthető még befejezettnek, mert bár megkötötték a szerződést az ukrán-svájci befektető konzorciummal, a hitelező bankokkal folyó tárgyalások még nem zárultak le, s a megállapodás feltétele az ügylet megvalósulásának.

Napirenden van az agrárcégek eladásának előkészítése, s az idei tervek között szerepelnek a filmstúdiók. Néhány cég kisebbségi részesedése is állami kézben van még, ezek eladását is ebben az évben szeretnék lebonyolítani. Vevőt keresnek több nagy értékű ingatlanra is, köztük a Magyar Televízió Szabadság téri székházára és a tököli repülőtérre.

A 2004-re tervezett 266 milliárdos bevétel látványosnak tűnik, de egyben kérdésessé teszi, mi maradhat 2005-re, amikor ugyancsak kétszázmilliárd körüli bevételt remél az államkincstár.