Vágólapra másolva!
A szeszes italok forgalmazásakor a termelők és a forgalmazók döntő többsége betartja a magyar élelmiszerkönyv előírásait, ugyanakkor 13 termék laboratóriumi vizsgálatakor egy sem felelt meg a vonatkozó szabályoknak - derül ki a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség (FVF) vizsgálatának összefoglaló jelentéséből.
Vágólapra másolva!

A fogyasztóvédők tavaly október 1. és november 10. között 2267 terméket ellenőriztek a kereskedelmi egységekben, és mindössze 29 termék nem felelt meg a csomagolási, jelölési előírásoknak. Az ellenőrzés során gondot okozott annak megállapítása, hogy a brandy, illetve a whisky termékek esetében a termelők jogszerűen használták-e a megnevezést.

Az összes vizsgált termék elbukott a vizsgán

A 13 termék laboratóriumi vizsgálata során 8 mintánál eltért a csomagolás módja a gyártmánylapon leírttól. Öt szeszesital esetében a gyártmánylapon leírt felsorolástól eltért a címkén jelölt összetétel. Két terméknél hiányzott a tételazonosító jelölés, öt terméknél a nettó térfogat címkén a betű nagysága nem érte el a jogszabályban rögzítettet. Öt termék esetében a megengedettnél alacsonyabb, két terméknél magasabb volt az alkoholtartalom. A területileg illetékes fogyasztóvédelmi felügyelőségek intézkedtek a hiányosságok megszüntetésére, illetve a hibás terméket gyártóit kötelezték a vizsgálati díj megfizetésére.