Pannonplast-ügy: fantomcég lehetett a háttérben

Vágólapra másolva!
A Világgazdaság birtokába jutott információk szerint a Pannonplast műanyagipari társaságban részesedést szerző Britton olyan kereskedelmi képviselettől kapta a felvásárláshoz szükséges tőke jelentős részét, amely a jog szerint nem is létezhetne, hiszen az általa képviselt ír cég már évekkel ezelőtt megszűnt.
Vágólapra másolva!
A Pannonplast-ügy miatt verhették meg Szász Károlyt/uzletinegyed/hirek/hazaihirek/20030617apannonplast.html

A Britton pénzügyi befektető 7,22 százalék feletti tulajdont szerzett a Pannonplastban. A Világgazdaság tulajdonába került cégbírósági jegyzések szerint az ír Montrade vállalat 2000 decemberében megszűnt, a magyar kereskedelmi képviseletet viszont csak idén törölték a cégbírósági nyilvántartásból. A Britton azonban ennek a kereskedelmi képviseletnek értékesítette 2003 elején a nagyváradi Lotus Plazában lévő tulajdonának egy részét. Ezért a Montrade több száz millió forintos vételárat fizetett.

Ezt a tranzakciót a Britton ügyvezető igazgatója, Mészáros János korábban megerősítette, sőt ezzel magyarázta, hogy miért nem szorultak rá a PSZÁF-jelentésben említett állami tulajdonú társaság forrásaira. Lapértesülések szerint ez az állami társaság az Állami Autópálya Kezelő Rt., amelynek vezérigazgatója, Bitvai Miklós cáfolta, hogy közvetlenül támogatták volna a Pannonplast felvásárlásban résztvevő cégeket.

A Montrade-ügylet kapcsán a Világgazdaság szerint az a különös, hogy a hatályos jogszabályok szerint egy kereskedelmi képviselet csak szerződések előkészítésében és kapcsolattartásban működhet közre, nem jogképes, és így szerződést a saját nevében nem köthet. Az is magyarázatra szorul, hogy miképpen vásárolhat üzletrészt egy képviselet, ha az őt küldő írországi vállalat már évekkel ezelőtt megszűnt.

Érdekes tény, hogy a kereskedelmi képviselet cégjegyzésre jogosult személye azonos azzal a magánszeméllyel, aki az írországi küldő társaságot jegyezte magyar üzlettársával. Figyelemre méltó az is, hogy a Britton a nagyváradi Lotus Plazában azzal a Mudura Sándorral volt közös tulajdonos, aki sajtóértesülések szerint a Pannonplast-felvásárlás egyik nyertese. A Mudura Sándor érdekeltségébe tartozó Ramexa Rt. ugyanis aközött a hat cég között volt, akiknek a nevében a K&H Equities előbb megvásárolta, majd alig két hónap múlva eladta a Pannonplast részvényeit, mintegy százmillió forintos árfolyamnyereséggel. Az árfolyamemelkedés után a részvényeket csaknem kizárólagosan a Britton, a Kartonpack és a Pevdi vette meg.