Tíz százalék alatt a forint

Vágólapra másolva!
A pénteken 16 óra után bejelentett 100 bázispontos jegybanki alapkamat csökkentés hatására azonnal zuhanni kezdett a forint árfolyama. Az eurót 17 órakor 242,40/60, a dollárt pedig 228,50/226,00 forinton jegyezték. A késő estig tartó bankközi kereskedésben az euró 250 forintra gyengült, azaz a forint kevesebb mint 10 százalékkal volt erősebb a sávközépnél. 
Vágólapra másolva!

A forint a sáv erős oldalán csütörtökön 17 órakor 12,17 százalékon állt, ami 348 bázispontos gyengülés a reggel kilenc óra előtti 15,65 százalékos helyzethez képest.

Olcsóbbak lehetnek a hitelek/uzletinegyed/hirek/hazaihirek/20030117akamatcsokkentesek.html

A kereskedők szerint jelentős a forgalom a piacon a hivatalos kerekedési idő után is, főleg külföldi bankok adtak el forintot. A jegybank minden nap 15 óráig áll rendelkezésre a bankok számára.

Járai Zsigmond csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy a forint árfolyamának jelentős - inflációs célt veszélyeztető - gyengülése akár azt is eredményezheti, hogy az MNB már pénteken megemeli az alapkamatlábat - írja a Napi Gazdaság.