Új cafeteriaelemet vezetne be az adócsomag

Vágólapra másolva!
Változik a béren kívüli juttatások rendszere a szombaton benyújtott adócsomag részeként. A teljesen adómentes cafeteriaelemek eltűnnek, a kedvezmény két csoportra oszlik a munkavállalók szempontjából. 16 százalékkal fog adózni a melegétkeztetési-utalvány és az üdülési csekk, létre jön egy új cafeteriaelem, amelyet azonban kormányrendelet fog részletesen szabályozni.
Vágólapra másolva!

A dolgozók nagy részét érintő béren kívüli juttatások, így az üdülési csekk, a meleg étkeztetési utalvány, a nyugdíj-előtakarékossági, illetve önkéntes pénztári támogatások, az internethasználat és egy új elem, az úgynevezett megújulási kártya, a kedvezményezett juttatások közé fog tartozni - a kormány szándéka szerint.

A kedvezmény abban áll, hogy csak személyi jövedelemadót kell utánuk fizetni, egyéb közterhet (járulékot, ehót) nem, vagyis az egységes 16 százalékos kulccsal adózik, amelyet a kifizetőnek (a foglalkoztatónak) kell fizetnie. Ez jelentős könnyítés a nem kedvezményezett cafeteriaelemekhez képest, ugyanis a törvény alapján főszabály szerint minden más jövedelemadó-köteles, és a járulékokat is meg kell fizetni utánuk.

Külön kategóriát képeznek azok a nem pénzbeli juttatások, amelyeknél nem állapítható meg a megszerzett bevétel nagysága, például, ha céges telefont használ az alkalmazott, s ebbe a csoportba esnek azok a cafeteriaelemek is, amelyek a megengedett értékhatáron kívül esnek. Ezen elemeknél a munkáltatót terheli a jövedelemadó és a járulékfizetési kötelezettség.

A törvény magyarázata szerint a sportszolgáltatás, a személyszállítás, a munkavállalóknak egységesen vagy szabályzat alapján nyújtott juttatás, a helyi bérlet, az iskolarendszerű képzés átvállalt díja és az iskolakezdési támogatás is adókötelezettséget létesít a munkavállalóknál, vagyis kikerül a béren kívüli juttatások köréből.

Létrejön tehát az úgynevezett megújulási kártya, amely a törvény magyarázata szerint olyan készpénz-helyettesítő fizetési eszköz, amellyel a munkavállaló egy bevont pénzügyi szolgáltatónál nyitott számlájáról szintén a rendszerbe bevont szolgáltatások vásárolhatók. A részleteket kormányrendelet fogja szabályozni.

A Fidesz kormányra kerülése után tartott gazdasági konzultáción a turisztikai szektort képviselő egyik felszólaló ajánlotta a kabinet figyelmébe azt az ötletet, amely szerint egy hasonló "turizmus-kártya" bevezetésével lehetne felpörgetni a hazai idegenforgalmat. A törvényből nem derül ki, hogy ez az ötlet valósulna-e meg a megújulási-kártyával, de a két eszköz meglehetősen hasonlít.