Lanyhuló magyar turizmus

Vágólapra másolva!
Június végéig a kereskedelmi szálláshelyeket 2,6 millió vendég 7,2 millió vendégéjszakára vette igénybe, vagyis a tavalyi első félévhez hasonló számú vendég közel 2 százalékkal kevesebb vendégéjszakát töltött el. A szállásdíjbevételek országosan 3 százalékkal csökkentek.
Vágólapra másolva!

Június végén az ország kereskedelmi szálláshelyeinek száma megközelítette a 2600-at, melyek 293 ezer igénybe vehető férőhellyel álltak a vendégek rendelkezésére. Az első félév során a külföldivendég-forgalom 3 százalékkal visszaesett 2001 első félévéhez képest. A több mint 4 millió külföldivendég-éjszaka 80 százalékát a szállodákban töltötték el.

Csak a luxus teljesít

A vendégéjszakák számában az öt- és négycsillagos egységeket kivéve minden szállástípusban csökkenés tapasztalható. Jelentősen mérséklődött a turistaszállók, ifjúsági szállók és üdülőházak külföldivendég-forgalma. A vendégéjszakák 71 százalékát az Európai Unióból érkezők töltötték el, ez a 2,9 millió vendégéjszaka 3 százalékkal kevesebb a tavalyi év hasonló időszakihoz képest. Ezen belül a németországi, ausztriai és olaszországi vendégek által eltöltött éjszakák képviselték a legnagyobb arányt. Az ázsiai és amerikai országokból érkezők által eltöltött vendégéjszakák száma egyaránt 10 százalékkal esett vissza.

A 3,1 millió belföldivendég-éjszakát 3 százalékkal több, 1,4 millió vendég töltötte el a kereskedelmi szálláshelyeken. A belföldi forgalom élénkülését tapasztalták az első félév folyamán a három-, a négy- és az ötcsillagos szállodák, panziók, illetve a kempingek. Az alacsonyabb kategóriájú szállodákban és a turistaszállókban csökkent a belföldivendég-éjszakák száma, a többi szállástípusban 2001 első félévéhez hasonlóan alakult.

Csökken a szobakihasználtság

A 2001. január-júniusi időszakban a szállodák szobakihasználtsága átlagosan 42 százalékos volt, a tavalyi év hasonló időszakához képest másfél százalékponttal alacsonyabb. A kereskedelmi szálláshelyek az első félév során 36,4 milliárd forint szállásdíjbevételt realizáltak, 3 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel ezelőtt. A szállásdíjbevételek háromnegyed része külföldiektől származott. A kereskedelmi szálláshelyeken a szállásdíjakon kívül 18,7 milliárd forint keletkezett a vendéglátásból, további 14,2 milliárd forint származott egyéb szolgáltatásokból. A szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás ágazatban a január-júniusi időszakban a szolgáltatások átlagos áremelkedése 11százalékos volt.

Június végéig a Határőrség 13 millió külföldi látogatót regisztrált a határátkelőhelyeken, ez 4 százalékos visszaesés a tavalyi év azonos időszakához képest. A határátlépések több mint egynegyede az Európai Unióból érkezőkhöz kapcsolódik. Többnyire csökkent, vagy a tavalyi első félévhez hasonlóan alakult a külföldi határátlépők forgalma, jelentősen emelkedés figyelhető meg azonban a lengyel, a cseh és a francia határátlépők számában.

A magyar állampolgárok határátlépéseinek száma 7 százalékkal nőtt, megközelítette az 5,4 millió alkalmat. Az ukrán és a szlovák határszakaszon a magyar állampolgárok határátlépéseinek száma jelentősen, Ausztria felé kismértékben megnövekedett, a többi határszakaszon visszaesett.