Haladék az illegális szoftverhasználóknak

Vágólapra másolva!
Harminc napig nem kezdeményez eljárást a BSA (Business Software Alliance) Magyarország, országos "Tűzszünet" kampányának keretében azon cégek ellen, melyek illegális szoftvereket használnak. A kampány első állomása Győr-Moson-Sopron megye.
Vágólapra másolva!

A harminc napos türelmi időszak alatt, 2002. március 4. és április 2. között a BSA lehetőséget biztosít minden vállalkozás számára, hogy rendbe tegye szoftvernyilvántartását, és rendezze az esetlegesen illegálisan használt szoftvereinek helyzetét. Ezalatt a harminc nap alatt a BSA sem büntető-, sem egyéb peres eljárást nem kezdeményez a megyében illegális szoftverhasználat miatt, illetve szerzői jogok megsértésének gyanújával.

A harminc nap letelte után, 2002. április 5-től a BSA kezdeményezésére az illetékes rendőrhatóságok intenzív akciósorozatot indítanak az illegális szoftverfelhasználás felkutatására és az elkövetők büntetőjogi felelősségre vonására.

(Üzleti Negyed)