Minden huszonötödik felnőtt köt utasbiztosítást

Vágólapra másolva!
Tavaly Magyarországon minden huszonötödik felnőtt, azaz mintegy 320 ezren kötöttek utazáshoz baleset-, betegség- vagy poggyászbiztosítást - állapította meg a GfK Piackutató Intézet ezer fő személyes megkérdezésével összeállított felmérése.
Vágólapra másolva!

A tavalyi év negyedik negyedévében készült, 15 éves vagy annál idősebb felnőtt lakosságot reprezentáló vizsgálat szerint az utasbiztosítást kötők között a nők és férfiak aránya egyforma.

Eltérés tapasztalható azonban az életkor, az iskolai végzettség és a lakóhely tekintetében, hiszen főleg a 20-49 évesek, a diplomások, a magas jövedelműek, a budapestiek és az észak-dunántúliak körében terjedt el leginkább ez a biztosítási típus.

A válaszadók 2 százaléka úgy nyilatkozott, hogy kötne utasbiztosítást a következő két évben.

(MTI)

Ajánlat: