Vágólapra másolva!
Pannónia Életbiztosítás néven május 26-án kezdi meg első termékének értékesítését a CIG Közép-európai Biztosító Zrt., amely januártól vagyonbiztosítást is kínál, és akkor indul a cég román leányvállalata életbiztosításokkal - jelentette be a biztosító sajtótájékoztatóján Járai Zsigmond, a felügyelőbizottság elnöke.
Vágólapra másolva!

Járai Zsigmond volt pénzügyminiszter és jegybankelnök elmondta, hogy a szerdai közgyűlésen duplájára, 3,3 milliárd forintra emelték a jegyzett tőkét. A tulajdonosok a jegyzett tőke 40 százalékát alapításkor, a második negyven százalékát szerdán fizették be. A fennmaradó 20 százalék terhére kedvezményesen részvényt vásárolhatnak majd az első ügyfelek - hangzott el a tájékoztatón.

Romániában jövő januárban működni kezd a cég életbiztosítója, Bulgáriában is tárgyalnak leányvállalat alapításáról, míg Szerbiában egyenlőre háttérbe szorult ez a terv. A felügyelőbizottság elnöke a befektetési környezet vázolásakor sötét képet festett, de optimistáknak nevezte a tulajdonosokat. Mint mondta, különben nem vágtak volna bele egy tisztán magyar tulajdonú biztosító alapításába.

"Előrehozott választás várható, minél előbb, annál jobb, utána pedig gazdasági reformot kell indítani az ország versenyképességének helyreállítására" - mondta Járai Zsigmond. Horváth Béla vezérigazgató elmondta, hogy a CIG 5 éven belül piacvezető akar lenni Magyarországon, és tervezik a tőzsdei bevezetést is.

Az értékesítés több csatornán indul, jelenleg 100 saját ügynökük van, akiknek a száma 2-3 éven belül elérheti az ezret. Emellett együttműködnek értékesítési hálózatokkal is, stratégiai partnerük a BrokerNet.

A cég befektetési jellegű biztosításai mögött 14 eszközalap található, forintban és devizában is tartható a felhalmozás, illetve kötvények, részvények is vannak a kínálatban. Újdonság a magyar kínálatban a Warren Buffett eszközalap, melyhez magán befektetőként nehéz lenne hozzájutni, mivel egy részvény ára 120 ezer dollár. Viszont az elmúlt 30 évben átlagosan 25 százalék volt az éves hozama - jellemezte a vezérigazgató.

Az eszközalapokat az Aegon, a Concorde, s Credit Suisse, az OTP és a Pioneer alapkezelők kezelik. A CIG három havonta kíván új termékkel piacra lépni.