A Lukoil Mol részesedést vásárolhat

Vágólapra másolva!
Egy moszkvai lap azt latolgatta hétfői számában, hogy a Lukoil megszerezhette a Mol egy részét, de az orosz olajvállalatnál az MTI érdeklődésére cáfolták, hogy konkrét tervük lenne magyar partnercégük bizonyos hányadának megvételére. 
Vágólapra másolva!

Az orosz Vedomosztyinak az adott okot a találgatásra, hogy a Lukoil társtulajdonos-alelnöke, Leonyid Fedun fontos felfedezésekről és beszerzésekről beszélt a múlt hét végén. Az orosz üzleti lap szerint a felfedezés egy gazdag lelőhely a Kaszpi-tenger orosz szektorában, a beszerzés pedig egy feldolgozó vagy értékesítő üzletrész Kelet-Európában.

A Lukoil már rendelkezik egy-egy finomítóval Romániában és Bulgáriában. Magyarországon tavaly a benzinkutak 5 százalékát üzemeltette, miután felváltotta a hatóságilag tönkretett YUKOS-t a Mol fő szállítójaként, tízéves szerződést kötve vele évi ötmillió tonna olaj szállítására.

A Vedomosztyi felidézte, hogy a Lukoil a múlt év végén sürgette az orosz vezetéküzemeltető Transneftnél a Szlovákia és Magyarország számára tervezett szállítókapacitások növelését, és Vagit Alekperov Lukoil-vezér többször találkozott Hernádi Zsolt Mol-vezérrel. A pozsonyi Slovnaft finomító a Mol tulajdonában van, és a magyar cég vásárol számára olajat.

A Lukoil a múlt év második felében tárgyalásokat folytatott a magyar hatóságokkal és a Mol vezetőségével részesedés vásárlásáról a magyar cégben, mondta egy magyar vállalatvezető a Vedomosztyinak, amely most már egyenest azt vélte megsejteni, hogy a Fedun által beharangozott szuperbeszerzés nem más, mint a Mol.

A Lukoil sajtószolgálatánál hétfőn mindenesetre cáfolták, hogy az orosz cégnek jelenleg konkrét terve lenne egy bizonyos Mol-hányad megszerzésére, bár megerősítették: számos üzleti lehetőséget vizsgálnak a kelet-közép-európai piacon.

Találgatások egyébként már korábban is voltak arról, hogy a Yukos olajvállalat is rendelkezett egy komoly Mol pakettel.

A Lukoil bejelentette, hogy részt vesz a NIS szerb olajmonopólium privatizációs árverésén, esetleg a ConocoPhillipsszel közösen, emlékeztettek moszkvai megfigyelők.

Fedun megerősítette a Lukoilnak azt az előrejelzését, amely szerint az idén mintegy 4 százalékkal növeli olajbányászatát és 40 százalékkal gázkitermelését, és ötmilliárd dollár értékű beruházást tervez, nem számítva új vagyonrészek vásárlását.