A költségvetési irányszámok gyengítették a forintot

Vágólapra másolva!
A forint csütörtökön délután 11,33 százalékon állt az intervenciós sáv erős oldalán, 36 bázisponttal gyengébben a szerdai helyzeténél. A Pénzügyminisztérium délután közzétett második félévi költségvetési irányszámait kétkedve fogadta a piac.
Vágólapra másolva!
Az előirányzat 87 százaléka a félévi hiány/uzletinegyed/hirek/hazaihirek/20040715azeloiranyzat.html

A bankközi devizapiacon 250,25/50 forinton jegyezték az eurót, mintegy egy forinttal erősebben a szerdai 249,20/50 forintos árfolyamnál. A délelőtt nagy részében 249,50/70 forinton kereskedtek az euróval, a szaktárca második félévi költségvetési irányszámait azonban kétkedve fogadta a piac. A kora délutáni óráktól kezdve fokozatosan gyengült a forint egészen a 250,65 forint/eurós szintig. Az elemzők pénteken is 250 forint fölé várják az euró kurzusát.

A dollár a szerdai mélypont után jelentősen erősödött: a délutáni 202,50/60 forintos jegyzés mintegy két forinttal volt erősebb a 200,75/95 forintos szerdai árfolyamnál.

Az állampapírok másodpiacán lényegében a szerdai hozamszinteken folyt a kereskedés, az egy évnél rövidebb és a tízéves lejáraton 2 bázisponttal emelkedett a hozamszint.