Töretlen emelkedés és újabb rekordok a tőzsdén

Vágólapra másolva!
Magas forgalom és lendületes emelkedés volt jellemző a Budapesti Értéktőzsde hétfői kereskedésére. A BUX tovább folytatta erősödését, és jórészt a Mol és OTP papírjainak köszönhetően ismét rekordmagasságban zárt.
Vágólapra másolva!

A BUX-index 11 316 ponton zárt hétfőn, 0,69 százalékos erősödéssel. A tőzsde forgalma magas, 16,5 milliárd forintot meghaladó volt. Az erősödés nagyrészt a pénteki nap után ismét rekordmagasságban záró OTP- és Mol-részvényeknek volt köszönhető.

Újabb csúcson zárt a tőzsde/uzletinegyed/befektetes/20040402ujabb2.html

Az OTP iránt a pénteki naphoz hasonlóan nagy volt a kereslet hétfőn is, az OTP-részvényeivel 5,8 milliárd forint értékben kereskedtek. Az Union Bank of Switzerland (UBS) elemzője hétfőn 5000 forintot meghaladó célárfolyamot jelölt meg az OTP részvényeire. A banki papírok a napközbeni kereskedésben mindenkori csúcsra, 4005 forintra emelkedtek, majd a nap végére 1,5 százalékos emelkedéssel 3997 forinton zártak. A részvények az elmúlt 6 hónapban összesen 50 százalékot, egy év alatt pedig 70 százalékot meghaladóan drágultak.

A Mol-papírok is folytatták lendületes erősödésüket, a részvények árfolyama napközben 7700 forinton is járt, ami soha nem látott magasság az olajipari társaság részvényeinél. A papírok forgalma is kiemelkedően magas, mintegy 6,7 milliárd forint volt. A Mol-részvények 7670 forinton, 2,5 százalékos emelkedéssel zárták a hétfői kereskedést.

Jelentősen bővült a tőzsde forgalma márciusban/uzletinegyed/befektetes/20040401jelentosen.html

A Matáv részvényei enyhén, 0,1 százalékkal emelkedtek, és egymilliárd forintot meghaladó forgalommal, 941 forinton zárták a hét első kereskedési napját. A Richter-papírok 2,5 százalékkal gyengültek, 22 400 forintra. Az FHB részvényei folytatták emelkedésüket, bár az elmúlt időszakhoz képest némileg veszítettek lendületükből. A 8265 forintos záróárfolyam így is mindenkori csúcsnak számít.