Vágólapra másolva!
Februárban kevesebb devizahitelt vett fel a magyar lakosság, mint egy hónappal korábban, de aki hitelfelvételről döntött, az továbbra is jellemzően euróban tette azt meg - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) jelentéséből. A frankhitelek gyakorlatilag eltüntek a piacról.
Vágólapra másolva!

A jegybank adatai szerint februárban a lakáscélú hitelek esetében a legtöbb hitelt euróban vette fel a magyar lakosság, a közös devizában jegyzett új kölcsönök értéke bár csökkent, de így is meghaladta a 13 milliárd forintot. A svájci frank alapú új hitelek értéke 10 milliárd forint alá csökkent, szemben a tavaly októberi csaknem 80 milliárd forintos értékkel

összességében csökkent a háztartások új lakáshitel szerződéseinek értéke. A forint lakáshitelek iránti kereslet nem változott, a svájci frank és az euró alapú lakáshitelek új szerződéses állománya pedig csökkent.

Az átlagos lakáshitel THM-ek emelkedtek januárhoz képest. A szabad felhasználású jelzáloghiteleknél mindhárom megfigyelt pénznem esetén csökkent az új szerződések értéke, és nőttek a THM-ek. Mind a forint, mind az euró személyi hitelek új szerződéses állománya körülbelül a januári szinten maradt, az euró személyi hitelek átlagos THM-je csökkent.

A vállalati hitelek új szerződéseinek értéke mind a forint-, mind az eurohitelek esetén csökkent. Az átlagos kamatok a legtöbb hitelkategória esetén csökkentek, egyedül az 1 millió euró érték feletti forinthitel-szerződéseknél volt növekedés.

Az új háztartási betétszerződések értéke a szezonális hatásokkal korrigálva kismértékben emelkedett mind a forint-, mind az euróbetéteknél, miközben az átlagos betéti kamatok tovább csökkentek. A vállalati betétek új szerződéses állománya és az átlagos kamatok is csökkentek a januárihoz képest.

Februárban a háztartások által felvett forint, euró és svájci frank lakáscélú hitelek, valamint a szabadfelhasználású jelzáloghitelek átlagos hitelköltség mutatója is emelkedett. Ez a növekedés a forint lakáscélú hiteleknél meghaladta az 1 százalékpontot is. A személyi hiteleknél a forinthitelek hitelköltség mutatója kissé emelkedett, míg az euró és svájci frank személyi hiteleké csökkent. A forint áruhitelek esetében a hitelek költsége csökkent, míg a svájci frank gépjárm,hiteleknél
emelkedett.

A nem pénzügyi vállalati hitelek kamatlába az 1 millió euro érték feletti forinthitelek kivételével csökkent. A háztartások esetében az euró és svájci frank új lakáshitel-szerz dések értéke tovább csökkent, míg a forinthitel-szerződéseké nem változott. Csökkentek a forint, euró és svájci frank szabadfelhasználású jelzáloghitelek új szerződésértékei is. A forint, euró és svájci frank személyi hitelek új szerződései az előző hónaphoz képest lényegében nem változtak, hasonlóképpen a forint
áruhitelek szezonális hatásokkal korrigált értéke sem.

A svájci frank gépjárműhitelek új szerződéseinek értéke tovább csökkent. A nem pénzügyi vállalatok új forint- és euróhiteleinek új szerződései a szezonálisan igazított adatok szerint csökkentek.

A betéti oldalon a havi átlagkamatlábak további csökkenése volt megfigyelhető. A háztartások lekötött euróbetétei esetében a kamatlábcsökkenés majdnem elérte az 1 százalékpontot, a forintbetétek esetében pedig meghaladta a negyed százalékpontot. Az adott hónapban újonnan elhelyezett betétek szezonálisan igazított értéke a háztartások esetében emelkedett, míg a nem pénzügyi vállalatoknál csökkent.