PSZÁF: A magán-nyugdíjpénztári vagyon 19 százalékkal nőtt tavaly

Vágólapra másolva!
A magán-nyugdíjpénztárak vagyonának piaci értéke közel 3102,5 milliárd forintot tett ki 2010 végén a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének előzetes adatai szerint, egy év alatt 19 százalékkal nőtt. Közel fele magyar állampapírokban volt.
Vágólapra másolva!

A kasszák befektetési tevékenységének eredménye tavaly 267,9 milliárd forintot tett ki, ami 59 százaléka az előző évinek; az utolsó negyedévben a befektetési teljesítmények 26 milliárd forinttal növelték a vagyont - derül ki a PSZÁF előzetes adataiból. A befektetésekből származó bevételeik 2009-hez képest tavaly 48 százalékkal, 400,3 milliárd forintra, ráfordításaik pedig 57 százalékkal, 132,4 milliárd forintra mérséklődtek. A ráfordítások közül a vagyonkezelői díjak 15,9 milliárd forintot tettek ki, 23 százalékkal haladták meg az előző évit.

A portfólió 50,7 százaléka (1571,9 milliárd forint) kötvényekben, mintegy 10 százaléka (310,9 milliárd forint) részvényekben, 35,2 százaléka (1092,7 milliárd forint) befektetési jegyekben volt, a fennmaradó rész pedig bankszámlán, készpénzben, illetve egyéb eszközökben. A magánnyugdíjkasszáknak 2010 végén 3 114 617 tagjuk volt, számuk 24 100 fővel emelkedett az utolsó negyedévben, éves szinten pedig 95 333 fővel.

A magánnyugdíjpénztárak működése 2010-ben is veszteséges volt, a tavalyi évet - az előző évi 2,56 milliárd forint után - 2,38 milliárd forint működési veszteséggel zárták. A működési célú bevételek és kiadások egyaránt 7 százalékkal csökkentek, az előbbiek 14,95 milliárd, az utóbbiak 17,34 milliárd forintot tettek ki. A működési célú ráfordításokon belül a legnagyobb tételt az adminisztrációs és nyilvántartási feladatokat ellátó szervezeteknek fizetett díjak (5,19 milliárd forint) jelentették, amelyek az előző évhez képest 33 százalékkal csökkentek.

Közben a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal már megkezdte a magán-nyugdíjpénztárak gazdálkodásának vizsgálatát. Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi megbízott a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy az elmúlt 12 év gazdálkodását tekintik át, beleértve a működési költségek felhasználását, a vagyonkezelést, és ellenőrizni fogják a szerződéseket is.