Régen nem csak a bor, az élet is pezsgett errefelé

Budapest, 2010. május 3. Budafok legrégebbi utcája, a Péter-Pál utca. MTI Fotó: Manek Attila

Macskaköves utcái minden hétvégén megteltek. A nyitott pincék előtt helyi sört, bort és vermutot ittak az emberek, szólt az élőzene a fényes, nagy villák és kastélyok alatt. A magasabban fekvő kálváriáról dunai személyhajóknak integettek az emberek. Hogy mindez hol történt? Lefogadom, nem sokan tippelnének Budafokra. Budapest egyik érdekes városrészében jártunk.

Budafok jelentősen különbözik Budapest többi részétől. Olyan, mint egy város a városban. Üres, romos gyárépületei, kedvezőtlen szélirány esetén bűzölgő papírgyára láttán azt gondolhatnánk, hogy a 22. kerület gyárváros volt. De ez nem egészen igaz. Kétrészes cikkünk első felében fussuk át a város történelmét.

Budafok látképe a kálváriáról Forrás: Bánlaki D. Stella

Budafok alapvetően bányászváros volt, és ez máig meghatározza a sorsát. A város, városrész több kilométer széles mészkővonulaton fekszik, a kőbányászat pedig már a római korban is jellemző volt rá. Innen ered számos helyi elnevezés: Saskőtér, Kiskőbánya, Nagykőbánya, Kőérberek, Kőmál. És persze a városrész régi neve, a Promontor. A latin promontorium szirtfalat, -fokot jelent, ilyet képez a mészkőréteg a Duna fölött 10-20 méteres magasságban.

Alap volt barlangban élni

A mészkő a szilárdsága miatt jó építőanyag, és a kivájt lyukak után maradó alagutak, folyosók is szilárdak és stabilak. Így a keresztül-kasul kikanalazott domboldalak Budafokon hamar a bányászok életterévé, otthonává váltak.

150 évvel ezelőtt a budafoki otthonok fele barlanglakás volt,

köztük néhány természetes vájat. Mára egyetlen maradt meg, ez múzeumként üzemel, előjegyzéssel lehet megnézni.

Légi fotó, középpontban Budatétény és Budafok, 1940 Forrás: Fortepan

A szőlőkultúra a kőbányászattal együtt fejlődött itt jó ideig. Tudjuk, a rómaiak, ahol csak tudtak, szőlőt telepítettek. De az itteni mészköves-löszös talaj kifejezetten alkalmasnak, sőt kiválónak bizonyult a szőlőtermesztésre. A kőforrások az 1800-as évek közepétől egyre inkább kimerültek, a borkultúra viszont fellendült. A bányászat után hátramaradt vájatok pedig tökéletes borpincéknek bizonyultak.

A 25-30 kilométer hosszú pincerendszer, egymásba nyitható és különböző irányokba tovább bővíthető vájatrendszer a 19. század végére Budafokot az ország, sőt a Monarchia borkereskedelmi központjává tette. Ez mai szemmel hihetetlennek tűnik, de

a századforduló környékén tényleg itt zajlott számos fontos kereskedelmi esemény.

Ebben persze nagy szerepe volt a főváros közelségének, és az akkor még élénk dunai hajóforgalomnak. Nem beszélve a kedvező adózási feltételekről. A legjelentősebb kereskedő Palugyay Jakab volt, aki az 1850-es években indította vállalkozását, és többek között a Habsburg-ház beszállítója volt.

Budafok legrégebbi utcája, a Péter-Pál, 1979-ben Forrás: Fortepan

Barlangból kastélyba

Ebben az időben épült a budafoki villák jelentős része. Míg az ötvenes években az első, Dietzl József alapította pincészetnek nem akadt vetélytársa, a helyi pincészetek és borkereskedések száma a századfordulóra 73-ra nőtt. A pincék szellőzőit máig láthatjuk, sokszor derékig érő gazból vagy szeméthegyek közül bukkannak elő a különböző épületek között.

Az alkohol és a pénz találkozásából néha őrült ötletek születnek. Neugebauer Miksa például a Kossuth Lajos utcai pincéjében minden családtagjának cementhordót állított. Összesen tíz hordó párban, mészkőbe faragott jón oszlopokkal. Egy a családfőnek, egy a nejének, jobbra egy-egy a négy lánynak, balra a négy fiúnak. Amelyikük megházasodott, megkapta a cement tartalmát.

Balatoni út a Tétényi-fennsíkon, 1970 Forrás: Fortepan

Egy kétszer akkora, 216 literes cementhordó Seybold Frigyes Péter-Pál utcai pincéjébe is került. Mivel a bécsi Seybold jóban volt Zsolnay Vilmossal, hordóját ma is a Zsolnay kerámia díszíti.

Közben az alapborok hullámán elindult a pezsgőgyártás is. Törley Józsefet ma sem kell bemutatni.

Törley a franciaországi Reimsből telepíttette Budafokra a pezsgőgyárát.

1905-ben már egymillió palackot készített, halála után, 1930-ra ez kétmillióra nőtt. Annak ellenére, hogy Törley művezetője, Luis François 1886-ban létrehozta saját vállalatát, amivel konkurenciát teremtett korábbi munkaadójának.

Törley kastélyából ma nem sokat látni, legalábbis az utcáról. Az épület a francia lovagvárak mintájára épült, és persze báltermében zajlott a kor hazai társadalmi élete. Nyilván sok fontos üzlet is itt köttetett, talán pezsgőmámorban.

Előtérben lent a Péter-Pál utca, háttérben a dombon a Törley-mauzóleum, 1979 Forrás: Fortepan

A budafokiak úgy mesélik, hogy a Törley-kastély szomszédságában álló Sacelláry-kastély néhány évtizeddel később épült, amikor megromlott a viszony Törley József és a felesége között, és az asszony inkább különköltözött.

Valójában a Sacelláry-kastély valamivel régebbi, és nem Törley, hanem Sacelláry pénzből húzták fel.

A bizánci származású Sacelláry György, a görög királyi Krisztus-rend lovagja készíttette lánya, Irén számára. Irén egyébként valóban Törley felesége volt.

A kastélyt park vette körül rengeteg gesztenyefával, mivel ez volt Irén kedvenc fája. Ma már csak az épületen látható vadgesztenye-motívumok emlékeztetnek rá. A két kastély között húzódó magas fal tényleg egy rossz házasság jó metaforája lehetne, de nem az.

A Törley-mauzóleum Forrás: Bánlaki D. Stella

A Törley-síremlékkel senki sem törődik

Törley József három évvel a kastély befejezése után vakbélgyulladásban meghalt. Mauzóleumát, akárcsak a kastélyt, Ray Rezső Vilmos tervezte Törley feleségének megbízására. És azon a legkevésbé sem látszódtak a gyűlölet jelei. Olaszországi mesterek dolgoztak rajta, a szarkofágok carrarai márványból készültek, Damkó József domborművén maga a megtört Törley József egy szál lepelben kér bebocsátást a mennyországba.

A Törley-síremlék kápolnája Forrás: Bánlaki D. Stella

Legalábbis erre gondoltam, amikor nemrég a térdig érő gazban a síremlék romos, megrongált épülete mögött ácsorogtam, talpam alatt roszogó üvegcserepekkel. Köztük néhány Törley-palack maradványa. A síremléken – amelyhez egyébként nem egyszerű bejutni – a domborművek megmaradtak, de a freskók lekoptak.

A mozaikokat széthordták, a sírokat meggyalázták.

Maga az épület egy ideig lőszerraktárként működött. A Törley család maradványairól ma már csak annyit tudni, hogy valahol a közeli köztemető földjében nyugszanak. Fölöttük, ahogy az egykor fényűző Budafok romjain ma új, sokkal nyomorúságosabb élet jelei mutatkoznak.

Hogy mi maradt mára a Monarchia egykori pezsgőközpontjából, megtudhatják a cikk folytatásából.