Ő is egyedül utazott a gépen

Kína utas egyedül
Vágólapra másolva!
Az osztrák blogger után most egy kínai nő volt a mázlista.
Vágólapra másolva!

Alig pár napja számoltunk be arról, hogy egy osztrák utazási bloggernek akkora szerencséje volt, hogy egyedül utazott a Fülöp-szigeteki Manilából Boracayba a Philippine Airlines járatán. Most megismétlődött a mázli: ezúttal egy kínai nő volt a szerencsés, aki a China Southern Airlines Vuhanból Kantonba tartó járatán.

A járat útvonala Forrás: Flightradar24.com

A Vuhan tartomány középső részén tomboló hóvihar miatt sok gép késett a hét végén, ezért

a kínai újévi vakációra hazafelé tartó tömegek korábbi járatokra foglaltak át.

A kínai újév a rendes évi hazavándorlás időszaka, amikor százmilliók kelnek útra, hogy átszeljék az országot.

Mint egy rocksztár

A Csang nevű nő azonban kitartott eredeti elképzelése mellett, így egyedül ő maradt a Kantonba tartó vasárnapi járaton, amely szintén sokat késett. „Úgy éreztem magam, mint egy rocksztár" - mondta a BBC-nek a fiatal nő, aki az utaskísérőktől és a pilótától is személyre szabott szolgáltatást kapott.

Egyedül az utastérben Forrás: Weibo/miffyscat

Csang kiposztolt pár képet a Weibo közösségi oldalra a felejthetetlen utazásról. A netezők közül voltak ugyan, akik a világ legszerencsésebb utasának nevezték őt, mások azonban túlzottan extravagánsnak, óriási pazarlásnak tartották az egyetlen utassal felszálló gépet.

Szavazzon!

Ön szerint túlzás felszállni egy utassal?