Akkora vihar volt, hogy nem tudott leszállni a repülőgép - videó

Vágólapra másolva!
Óriási, 100 km/h-s vihar tombolt szombaton Nagy-Britanniában több helyen. A szélsőséges időjárás miatt mintegy 140 járatot töröltek egyetlen nap alatt az Egyesült Királyságban. A vihar kis híján tömegszerencsétlenséget okozott, amikor óriási erővel csapott neki egy landoló repülőnek. Erről videó is készült.
Vágólapra másolva!

Az egyik Írországi repülőtéren próbált meg leszállni egy repülő. A manővert el is kezdte a pilóta, sőt, a gép kerekei már földet értek, de ugyanebben a pillanatban, a viharos erejű szél olyan erővel csapott bele, az amúgy is furcsa szögben landoló gépbe, hogy a pilótának nem volt választása, vissza kellett emelkednie a levegőbe.

A megrázó videót itt nézheti meg.

Végül a pilóta megkerülte a kifutópályát, és biztonságosan földet ért.

Az előrejelzések szerint a következő időszak sem lesz nyugodt Nagy-Britanniában, heves záporokkal, és 

további viharos erejű szélet jósolnak a szakemberek, amelyek további közlekedési késéseket és áramkimaradásokat okozhatnak.

A Skót Környezetvédelmi Ügynökség figyelmeztetést adott ki.

A szélsőséges időjárási, éghajlati és vízzel kapcsolatos katasztrófák következtében 1970 és 2021 között több mint 2 millió ember halt meg, illetve ahogy azt nemrég megírtuk, az El Nino éghajlati jelenség miatt felmelegedett csendes-óceáni áramlatok okozhatták több száz madár pusztulását Mexikó csendes-óceáni partvidékén az év elején. Csak 2020-ban százötven milliárd dollár biztosított veszteséget okozott a év tíz legpusztítóbb időjárási katasztrófája világszerte.

A mérések 1981-es kezdete óta nem volt ekkora szárazság februárban, mint idén. Az aszály veszélyezteti Afrika élővilágát, kevesebb és jóval drágább a gabona, és egyre gyakoribbak az áramszünetek a kontinens középső részén.