Kisebb vagyont kaphat az, aki ezekbe a városokba költözik

Calabria, Olaszország,
beautiful beaches and towns of Calabria - medieval Scilla with old castle. Italian summmer holidays
Vágólapra másolva!
Csodálatos helyekre csalogatják a letelepedni vágyókat Olaszországban, és Spanyolországban, miután az elöregedés és az elvándorlás miatt lassan szinte teljesen elnéptelenednek egyes települések. Ráadásul a helyi önkormányzatok még fizetnek is azért, ha valaki szeretne odaköltözni.
Vágólapra másolva!

Európa-szerte a fogyatkozó népességű városok radikális megoldást találtak arra, hogy bőkezű készpénzes ösztönzőkkel csábítsák magukhoz az új lakókat. Sok vidéki térség szembesül a népesség elöregedésével, mivel a fiatalok a nagyobb városokba költöznek, vagy úgy döntenek, hogy nem vállalnak gyermeket. Ennek leküzdésére egyes önkormányzatok költözési támogatásokkal és készpénzes kifizetésekkel ösztönzik a külföldiek letelepedését.

Albinen, Svájc

A festői környezetben elterülő Albinen Svájcban Forrás: Shutterstock/Remco De Wit

A svájci Alpokban fekvő Albinen kevesebb mint 250 lakosnak ad otthont. Lakosságának feltöltésére az önkormányzat felajánlotta, hogy 50 ezer euró (18,9 millió forint) felett fizet az odaköltöző családoknak. A 45 év alatti felnőttek 25 ezer svájci frankot (9,85 millió forint) kapnak az odaköltözésért, valamint gyermekenként 10 ezer svájci frankot (3,94 millió forint). A pályázóknak legalább 200 ezer svájci frank (78,8 millió forint) értékű otthonban kell élniük, és vállalniuk kell, hogy 10 évig Albinenben élnek.

A helyi önkormányzat szerint naponta száz megkeresést is kapnak.

Ponga, Spanyolország

A spanyolországi Ponga elsősorban a briteket várja Forrás: Sitomon / Wikipedia.org / Közkincs

Ponga, egy 600 fős város és település Spanyolország északnyugati részén, fejenként 2600 fontot (1,14 millió forint) fizet a briteknek azért, hogy odaköltözzenek. Minden ott született baba után további 2600 fontot adnak. Az ajánlat igénybevételéhez a briteknek el kell kötelezniük magukat, hogy legalább öt évig Pongában élnek - írja a Világgazdaság.

Rubia, Spanyolország

A galíciai Rubia spanyol falu akár havi 150 eurót (57 ezer forint) is fizet a külföldieknek, ha ott települnek le. A program a családokat célozza meg, abban a reményben, hogy a helyi iskolák tanulóinak száma növekedni fog.

Calabria, Olaszország

Gyönyörű tengerparti strandok és bájos kisvárosok várják a Calabriába költözőket Forrás: Shutterstock/Leoks

Calabriában, Olaszország délnyugati régiójában akár 28 ezer eurót (10,6 millió forint) is kereshet az, aki egy olyan faluba költözik, amelynek legfeljebb kétezer lakosa van. A pályázni szándékozóknak 40 évesnek vagy fiatalabbnak kell lenniük, és a pályázatuk elfogadását követő 90 napon belül a régióba kell költözniük.

Emellett vállalkozást kell indítaniuk, vagy olyan ágazatban kell munkát találniuk, ahol jelenleg is több munkavállalóra van szükség. Ide tartoznak az éttermek, szállodák, panziók és üzletek.

Szardínia, Olaszország

Sassari festői kisvárosa Szardínia szigetén Forrás: Vladimir Sazonov/Shutterstock

Az olaszországi Szardínia szigetén az elvándorlás leküzdésére a helyi önkormányzat több mint 45 millió eurót különített el az áttelepülési támogatásra, ami háromezer pályázatra elegendő. Az elnyerhető összeg hatalmas, 56 millió forintnak felel meg, de nem biztos, hogy az egészet megkaphatja az ember: a támogatás nem haladhatja meg a ház vagy a felújítás teljes költségének felét. Itt is feltétel, hogy kistelepülésre kell költözni: legfeljebb háromezer lakosú faluban lehet felvenni a támogatást.

Ír szigetek, Írország

Az Achill Island az ír szigetek legnagyobbika Forrás: Shutterstock/Antonio Filippi

Írország nagyvonalú összegeket kínál azoknak, akik hajlandók az ország egyik távoli szigetére költözni. A kezdeményezés a kormány azon politikájának része, amelynek célja, hogy növelje harminc, az árapály által elvágott település népességét. A projekt részeként Írország kormánya több mint 80 ezer eurót fizet (30,3 millió forint) a közösségek új lakosainak. A leendő lakosoknak ingatlant kell vásárolniuk valamelyik szigeten.

További részleteket ide kattintva olvashat a témában.