Apartmanhajók eddig is léteztek (közülük a legnagyobb a World), ám ezeken általában több millió dollárnál kezdődnek a lakások árai.
A Storylines nevű cég most azt ígéri, hogy jóval megfizethetőbb áron kínálja ezt a lehetőséget.
Az MV Narrative a tervek szerint 2024-ben kezdi meg világ körüli útját, és az 547 lakást 400 ezer és 8 millió dollár között lehet megvásárolni (korlátozott számban van lehetőség lízingelésre is).
A vevőknek ezen felül évi 65-200 ezer dollárt kell fizetni az étkezésért, illetve a fenntartásért.
Cserébe viszont a tulajdonjogot ingyen átvihetik majd a következő hajóra, ha az MV Narrative befejezi életpályáját (a lízingelők ezt nem tehetik meg). Az úszó apartman így befektetésnek sem lehet rossz, hiszen közben akár másnak is kiadható.
Kattintson a képre, és nézze meg galériánkat a hajó látványterveiről!
A hajón 20 étterem és bár, egy saját sörfőzde, három medence, egy tízezer kötetes könyvtár, wellness-központ és bowling pálya is lesz. A turistákat szállító óceánjárókhoz képest jóval több időt tölt majd egy kikötőben,
így több idő lesz felfedezni egy-egy helyet.
Bár az útvonal nagyjából szabott, lehetőség lesz rá, hogy néhány célpontot az lakók szavazzanak majd meg.