Kiderült, mit visznek el leginkább a vendégek a szállásukról

törülköző törölköző hotel
Vágólapra másolva!
A szállásadókat a pandémia mellett az enyveskezű vendégek is megtépázták, nem csökkent a lopások és a rongálások száma a Szallas.hu friss felmérése szerint. Bár a fogyóeszközök listáját a törülközők vezetik, robotporszívót, tömítőgyűrűt és juharfát is tulajdonított már el vendég. A legtöbb szálláson minden tizedik távozó vendég után hiányzik valami.
Vágólapra másolva!

A „szarkák" körében a törülköző a legcsillogóbb kincs, három szállásadóból kettőnél nem teljes a darabszám a vendég távozását követően. Bármennyire is meglepő, minden második szállásról az evőeszközöknek kélt lába. Minden ötödik helyről csentek már el valamilyen elektromos berendezést.

A Szallas.hu partnerei körében végzett online felmérésben 821 szállásadó vett részt. 43 százalékuk apartman, 38 százalékuk vendégház, 9 százalékuk panzió, 5 százalékuk hotel és 5 százalék egyéb típus.

Az ágynemű, a tisztálkodási szerek, a távirányítók, hamutálak és a minibár tartalma is fogyóeszköznek bizonyulnak, mint ahogy

a toalettpapír is szuvenírnek számít.

De az elmondások alapján az sem ritka, hogy az udvaron található termést szüretelik le és viszik haza, épp úgy, mint a kikészített teafiltereket, kávékapszulákat.

A törülköző a legkapósabb dolog Forrás: Shutterstock/New Africa

Ezektől a már-már klasszikus esetektől eltekintve olykor bizony a szállásadók szemöldöke is felszaladt a látottaktól. Volt, ahol csak a képkeret maradt a falon, a benne egykoron virító festménynek pedig hűlt helye fogadta a tulajt.

Valakinél a csillárt szerelték le, másoknál kicsavarták az energiatakarékos izzókat, lenyúlták a ceruzaelemeket, dekorációs tárgyakat emeltek el.

De loptak már el a vendégek WiFi routert, set-top boxot, zuhanyfüggönyt, kerti széket, továbbá szereltek le fogast és polcot is. Akadt olyan apartmanos is, akinél a csaptelep tömítőgyűrűjét vitték el.

– avatott a részletekbe Trepess Beatrix, a Szallas.hu PR-menedzsere. – Valaki tévével lépett meg, egy másik vendég pedig egy robotporszívóval lett gazdagabb." Mégis, talán az a szállásadó lepődhetett meg a legjobban, akinél kiásták a japán juharfát, vagy akinek a kertjében lévő homokozóból tűnt el a homok. Sajnos az is előfordul, hogy valaki a kulccsal együtt távozik és nem hajlandó visszaadni azt.

A legtöbb szállásadónál körülbelül minden tizedik távozó vendég után hiányzik valami.

Mégis a többség szerint ez nagyságrendileg ugyanolyan arány, mint a pandémia előtt. Csupán 14 százalékuk érzi úgy, hogy gyarapodott az enyveskezű vendégek száma az elmúlt másfél évben. A Szallas.hu partnerei elmondása szerint átlagosan szobánként hozzávetőlegesen 5000 forint értékű kárral kalkulálnak.

Különleges kérések

Nemcsak a mozdítható holmik elcsenése okozott fejvakarást. Olykor különleges kéréseket is kaptak a szállásadók. „Ezek egy része a légyott típusú, rövid foglalások esetén jellemzőek, amikor többnyire óvszer és síkosító bekészítését kérik – mondta Trepess Beatrix. – Egy partnerünk arról számolt be, hogy tőle olyan franciaágyat kértek, amihez bilincset lehet csatolni, egy másikat pedig teljes diszkrécióra szólítottak fel arra az esetre, ha a feleség érdeklődne felőle." A PR-menedzser azt is elmesélte, hogy volt olyan eset is, amikor a szállás recepciósát kérte fel harmadik félnek az ott megszálló pár. Sajnos értelmetlen rongálásból és érthetetlen esetből is jutott bőven: volt, akinél az ágyneműtartót használták könnyítési céllal a WC helyett.

A szállásadók zöme nem foglalkozik ezekkel a kisebb lopásokkal, beletervezi az áraiba. Komolyabb eszmei vagy anyagi érték esetén értesítik a vendéget, hogy adja vissza. Vannak, akik sikerrel járnak:

a szállásadók 28 százaléka visszakapta már vendégétől az elcsent holmit,

16 százaléknak meg a szembesítést követő beismerés után megtérítették a kárt. Azonban az esetek 56 százalékában tagadás a reakció.