Tatán átadták a felújított Esterházy-kastélyt

A felújított Esterházy-kastély Tatán
Vágólapra másolva!
Több évig tartó, korhű rekonstrukció után átadták Tatán a felújított Esterházy-kastélyt. Az Esterházyak korában számos magas rangú eseménynek adott otthont az épület.
Vágólapra másolva!

A kastély felújítása során teljes körűen rekonstruálták a főépületet és az úgynevezett kiskastély déli szárnyát – mondta Virág Zsolt, a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram miniszteri biztosa. A főépület teljes szerkezeti megerősítését követően megújult a tetőszerkezet, és megtörtént a belső udvar rekonstrukciója.

A felújított Esterházy-kastély Tatán Forrás: MTI/Vasvári Tamás

A közel 3000 négyzetméter alapterületű kastély 700 négyzetméterén sikerült megőrizni az eredeti táblás és rombusz alakú parkettát. A fürdőszobákban jó minőségben maradtak fenn az eredeti márvány- és hollandi csempés burkolatok.

A felújított kastély emeleti és földszinti teremsorában korhű bútorok és festmények idézik meg a barokk hétköznapok hangulatát.

A ma Ausztráliában élő Francesca Esterházy Blackwell jóvoltából számos, a tatai kastélyból elszármazott műtárgy került be a család történetét bemutató kiállításba.

Forrás: MTI/Vasvári Tamás

A kastélyban tárlat mutatja be az Esterházy család nemzetközi szerepét és a város fejlődésére gyakorolt hatását. Emellett a látogatók betekintést nyerhetnek a kastély diplomáciatörténeti jelentőségébe, hiszen az Esterházyak korában

számos magas rangú eseménynek adott otthont az épület.

A tatai Esterházy-kastély 1765 és 1780 között épült Esterházy Miklós, a magyar testőrség kapitányának rezidenciájaként. Az épületben a II. világháború után idegszanatóriumot rendeztek be, de ez nem okozott jóvátehetetlen károkat, több helyiségében eredeti állapotban maradtak meg a kandallók, a kályhák és a díszes gipszstukkók.


A kastély jelentős szerepet játszott a történelemben. I. Ferenc osztrák császár és magyar király itt írta alá 1809-ben a napóleoni háborúkat lezáró úgynevezett bécsi vagy schönbrunni békét. 1897-ben Ferenc József és II. Vilmos német császár szállt meg a kastélyban. 1921 októberében itt fogták el az utolsó magyar királyt, IV. Károlyt és feleségét az I. világháború utáni sikertelen visszatérési kísérletük után.

A tatai Esterházy-kastélyegyüttes turisztikai fejlesztése elnevezésű projekt 1,5 milliárd forint európai uniós és 900 millió forint hazai forrásból valósult meg a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. beruházásában. A Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram keretében 30 műemlék, 18 kastély és 12 vár újul meg.