Szombattól újraindul a Dunakanyar és a MAHART napijegyek árusítása

Dunakanyar hajó
Képünk illusztráció
Vágólapra másolva!
Újra árusítják a tavaly bevezetett Dunakanyar és a MAHART napijegyeket szombattól. A jegyeket az érdeklődők a MÁV-Start jegypénztáraiban, valamint a MÁV-applikáció segítségével tudják megvásárolni.
Vágólapra másolva!

A MÁV Zrt. közleménye szerint a Dunakanyar napijegy április 24 és október 24 között, a MAHART járatok közlekedési napjaira váltható meg.

A napijegy ára tavaly óta nem emelkedett, a felnőttek 1999 forintért, a 26 éven aluliak pedig 1499 forintért vásárolhatják meg.

Tavaly több mint 2300 ilyen szezonális napijegyet értékesített a MÁV-Start.

Kattintson a képre a nagyobb térképért! Forrás: MÁV

Egy napijegy megváltása az adott napon korlátlan utazásra jogosít

egyebek mellett a MÁV-Start 2-es (Budapest-Esztergom) vonalszakaszán, a Volánbusz 300-399, 800-898 és 8503-8512 számcsoportba eső vonalain, a MÁV-HÉV Békásmegyer és Szentendre közötti szakaszán, valamint a MAHART PassNAVE egy, az utas által választott dunakanyari körjáratán: Vác-Visegrád, Esztergom-Zebegény, Szentendre-Visegrád, Visegrád-Nagymaros-Zebegény-Dömös viszonylatában.

A hajótársaság egyes járataira szóló MAHART napijegynek köszönhetően szombattól ismét elérhetőek a Dunakanyar körjáratokra, valamint a későbbiekben a Szentendre-Visegrád, Zebegény-Esztergom, Vác-Visegrád vonalakra szóló napijegyek.

Egy személyjegy ára 1000 forint, kerékpár- és kutyajegy 500 forintért vásárolható meg.

A napijegy a rajta megjelölt napon és járattípuson korlátlan számú utazásra jogosít.

Képünk illusztráció Forrás: MTI/Mónus Márton

Spányik Gábor, a Mahart PassNave Kft. ügyvezető igazgatója arról számolt be, hogy a hétvégén egyelőre két hajóval szállítják az utasokat, de ha igény van rá, több hajót is be tudnak vonni.

A tervek szerint a járatok 10 és 14 órakor indulnak.

Kiemelte, a jegyeket az utazók Szép-kártyával is megvásárolhatják.

A koronavírus-járvány miatt a hajókon mindenkinek maszkot kell viselnie, a beszállásnál ellenőrzik a résztvevők hőmérsékletét, valamint a fertőtlenítésre is nagy hangsúlyt helyeznek. Spányik Gábor felidézte, hogy

tavaly a dunakanyari körjáratokon több mint 150 ezer ember utazott,

akik főként Magyarországról érkeztek, de többen voltak Szlovákiából is.