Éjszakai távcsöves csillagnézést rendeznek Debrecenben

Agóra Tudományos Élményközpont éjszaki távcsöves csillagnézés
Vágólapra másolva!
Éjszakai távcsöves csillagnézést szervez csütörtökre és péntekre a debreceni Agóra Tudományos Élményközpont.
Vágólapra másolva!

A 20 óra 30 perckor kezdődő program különlegessége, hogy az érdeklődők az Agóra hídján végigsétálva bejárhatják a Naprendszert, majd

egy rövid bevezető előadás után távcsövön keresztül csodálhatják meg a Jupitert, a Szaturnuszt és a Holdat.

Csillagász szakember vezetésével a kettőscsillagokat és a távolodó C/2020 F3 (NEOWISE) üstököst is megfigyelhetik.

Forrás: Agóra Tudományos Élményközpont

Rossz idő esetén az Agóra csillagásza tart előadást, és

szimulátorprogram segítségével mutatja be az égbolt titkait.

A kétórás programra jegyek korlátozott számban, kizárólag elővételben kaphatók az Agóra pénztárában. További információkat itt talál.

Az Agóra Tudományos Élményközpont célja, hogy érthetővé és mindenki számára izgalmassá varázsolja a természettudományos ismereteket. A Botanikus Kert szívében fekvő épületben a látogatók bepillanthatnak a fizika, kémia, orvosbiológia, hidrobiológia, környezettudomány, botanika és a robotika rejtelmeibe; a csillagdában és a planetáriumban pedig tanulmányozhatják az égi jelenségeket is.