Vágólapra másolva!
Miközben a világon szinte teljesen leállt a légi forgalom a koronavírus-járvány miatt, ismét kihirdették a legjobb repülőtereket. A globális első hellyel továbbra is a szingapúri Changi büszkéledhet, mígy a kelet-európai régió győztese ismét a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér lett.
Vágólapra másolva!

A szingapúri Changi repülőtér immár nyolcadik, egymást követő alkalommal került ki győztesként a Skytrax megmérettetésén.

A repülőtér tavaly új épülettel bővült,

amelynek kupolája alá egy őserdőt varázsoltak, és a világ legmagasabb beltéri vízesésével büszlékedhet.

A szingapúri Changi repülőtér tavaly átadott vízesése Forrás: Shutterstock/DerekTeo

A Skytrax egy londoni székhelyű légiközlekedési tanácsadó cég, amely évről évre összeállítja a légitársaságok és repülőterek globális és regionális ranglistáját. A sorrendről maguk az utasok döntenek, hiszen világszerte több tízezer utazó megkérdezése alapján állítják össze a listákat.

Az elmúlt évekhez hasonlóan az idei ranglistát is az ázsiai repülőterek dominálják. A legjobb tízből hét található itt, köztük négy Japánban.

A világ tíz legjobb repülőtere

1. Szingapúr, Changi
2. Tokió, Haneda
3. Doha, Hamad
4. Szöul, Incheon
5. München
6. Hongkong
7. Tokió, Narita
8. Nagoja, Chubu
9. Amsterdam, Schiphol
10. Oszaka, Kansai

A kelet-európai régióban immár sorozatban hetedik alkalommal nyerte el a Budapest Airport. Az összesített ranglistán a tavalyi 89. helyezéshez képest idén a 93. helyen végzett a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér .

Kelet-Európa tíz legjobb repülőtere

1. Budapest
2. Bukarest
3. Tallinn
4. Kijev Boriszpil
5. Riga
6. Belgrád
7. Pozsony
8. Tbiliszi
9. Szkopje
10. Szófia