A korlátozások ellenére hatalmas tömeg gyűlt össze egy rodeón

Rodeó
Vágólapra másolva!
A koronavírus-járvány ellen elrendelt korlátozások ellenére vasárnap megtartották Kaliforniában a hagyományos Cottonwood Rodeót, amelyen nagy tömeg gyűlt össze védőfelszerelések nélkül.
Vágólapra másolva!

A kaliforniai Shasta megyében az idén is sokan gyűltek össze a Cottonwood Rodeóra, annak ellenére, hogy a helyi közegészségügyi előírások ezt most nem tették lehetővé a koronavírus-járvány miatt. A KRCR tévétársaság riportere által megkérdezett résztvevők nem aggódtak a kockázatok miatt. Egyikük szerint csak egy-két fertőzöttről lehet tudni a környéken, majd hozzátette:

A rodeó megrendezését az is lehetővé tette, hogy a Shasta megyei sheriff hivatala előzetesen közölte, nem fogják betartatni az otthonmaradási előírást. A rendezők korábban azt ígérték, hogy fertőtlenítőket helyeznek el a területen, és nem árulnak ételt-italt a helyszínen.

A fertőtlenítőket ki is rakták, büfékocsikról azonban árultak ételt.

A megyei közegészségügyi hivatal néhány üzlet újranyitását ugyan engedélyezte már, de a szórakoztató helyszíneknek és közösségi központoknak ezt nem tette lehetővé.

Egy kép a helyszínen készült felvételből Forrás: KRCR News

„Ezt az eseményt már 50 éve megrendezik, a legtöbbünknek ez már tradíció" – mondta az egyik látogató, aki szerint

sokan fáradtak már a hónapok óta tartó összezártságtól.

„Ha valaki mindenki miatt aggódna, akivel kapcsolatba kerül, az minek megy ki egyáltalán?" – tette fel a kérdést.

Az Egyesült Államokban eddig 1 367 963-an fertőződtek meg az új típusú koronavírustól, és 80 787-en haltak meg tőle – mindkét szám a legmagasabb a világon. Kalifornia az ötödik legfertőzöttebb állam az országban: 67 917 fertőzöttet és 2717 halálesetet regisztráltak eddig.