Lavinában tűnt el több hegymászó Nepálban

Vágólapra másolva!
Legkevesebb hét hegymászót sodort el lavina a nepáli Annapurna-hegy közelében - közölték szombaton a helyi hatóságok.
Vágólapra másolva!

A hegymászók - négy dél-koreai és három nepáli - egy népszerű túraútvonalon haladtak pénteken Deurali faluban, 3200 méter magasan, amikor a lavina rájuk zúdult - mondta hírügynökségeknek az idegenforgalmi minisztérium egyik tisztségviselője.

A balesetet a hegymászók társai jelentették, akik lemaradtak mögöttük a túraútvonalon. A rendőrség és a katasztrófamentők keresik a hegymászókat, de a hótömeg nagysága és a rossz időjárási körülmények szinte lehetetlenné teszik a munkájukat - tette hozzá a tisztségviselő.

Egy rendőr tisztviselő pedig úgy nyilatkozott, hogy

legalább egy napba telik, amíg megtalálhatják az eltűnteket.

Az Annapurna a Himalája egyik legmagasabb hegye, különösen lavinaveszélyes és nehezen mászható. Több mászó veszti életét az Annapurnán, mint a Mount Everesten - jegyezte meg az AFP hírügynökség.