Kiesett egy stewardess a repülőből

Finnair Airbus A320
Vágólapra másolva!
A baleset a Finnair egyik járatán történt, amely Helsinkibe érkezett.
Vágólapra másolva!

A Finnair Airbus A320-200 típusú gépe a finnországi Ouluból Helsinkibe érkezett, majd egy eseménytelen út után rendben leszállt. A repülő a kapuhoz gurult, az utasok pedig elhagyták a fedélzetet.

Képünk illusztráció Forrás: Flickr/Aleksander Markin

Az egyik stewardess azonban kinyitotta az egyik hátsó kijáratot, és kiesett rajta.

Körülbelül 3,5 métert zuhant a betonra, és komoly sérüléseket, töréseket szenvedett.

A nőt kórházba vitték, a baleset okát egyelőre vizsgálják – írja az Aviation Herald.