Ismét darvadozást rendeznek a szegedi Fehér-tónál

ökoturizmus, nemzeti parkok, darvak
Hortobágy, 2013. október 21. Szürke darvak (Grus grus) repülnek naplemente után éjszakázó helyükre a Hortobágyon, az Elepi tóegység közelében 2013. október 20-án. Európa legnagyobb darugyülekező helyén, a Hortobágyi Nemzeti Park területén az október elejei adatok szerint közel 85.500 daru tartózkodik. Az Észak-Európából (zömmel Finnországból) szeptember második felében érkező madarak a komolyabb fagyok beköszöntéig maradnak, majd Szicílián, illetve a Boszporuszon keresztül jutnak el észak-afrikai, tunéziai és szudáni telelő területeikre. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
Darunéző túrák, madárgyűrűzés, fotós futam, kisvonatozás a halvasúton és számos gyermekprogram várja azokat, akik szombaton ellátogatnak a VIII. Fehértavi Darvadozásra Szeged mellé.
Vágólapra másolva!

Az ősz egyik leglátványosabb természeti látványossága a darvak (Grus grus) ezreinek vonulása a Dél-Alföldön. A kelet-európai állomány egyik kiemelt gyülekezési helye a szegedi Fehér-tó és környéke. Az ott megpihenő darvak a szántókon, tarlókon megfelelő táplálkozóhelyet találnak, az éjszakákat pedig a lecsapolt halastavakon töltik.

Képünk illusztráció Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A Kiskunsági Nemzeti Park igazgatósága daruleső túrákat szervez ebben az időszakban. Szombaton hajnalban és délután is túra indul a sándorfalvi Macskási-gyephez. Az újonnan kialakított Szalakóta Látogatóközpontban madárgyűrűzési-bemutatót tartanak, szakvezetéses túrák indulnak, a legkisebbeket pedig játszóház és játékos vetélkedők várják.

Az egyik legérdekesebb programnak mégis a kisvonatozás a halvasúton ígérkezik:

a területen gazdálkodó Szegedfish Kft. keskeny nyomtávú szerelvényének utasai a halastavak között a Fehértói Halászcsárda mögötti kiinduló állomásról a tórendszer közepén álló kutatóházig és kilátótoronyig utazhatnak.

V-alakban húznak el

A 190-200 centiméteres szárnyfesztávú darvak tollának alapszíne palaszürke, a fej és a nyak oldalán lévő fehér sáv pedig élesen elüt fekete arcuktól és fejüktől. A daru rendkívül éber, veszélyt sejtve hosszú nyakát magasra nyújtja. Költőterületén - Eurázsia erdős, sztyeppés tájain - füvet, növényi hajtásokat, rovarokat, néha halakat, kisebb emlősöket és madárfiókákat eszik.

Magyarországon a 19. század végén még költött, jelenleg tavaszi és őszi átvonuló. 2015 nyarán azonban - száz év után először - a Marcal völgyében sikerült megfigyelni egy költőpárt, amely két fiókát nevelt. 2017-ben ismét dokumentáltak egy költőpárt egy fiókával.

Vonulásakor kultúrnövények termésével és magvakkal táplálkozik, tavasszal és nyáron inkább rovarokat fogyaszt. Vonuló csapatai V-alakban vagy egyenes vonalban szállnak, ellentétben a szintén kinyújtott nyakkal, de rendezetlen csoportokban röpülő gólyákkal.